Blog

És hogy mi lesz vége? „Azt, hogy mit szeretnék záró képnek, azt továbbra is titokban tartjuk az utolsó hétig, amíg a díszlet meg nem érkezik." ‒ mondta a rendező.

Mert a „merjnagyotálmodni"-projekt az olyan, hogy mindig van. Legalábbis benned. Aztán tessék, nesze, itt van. Itt vagy Pesten. Felvettek, ahova akartad, Anyu meg Apu meg segít. Vagy próbál, hogy új életet kezdj. Mert ezt akartad. Hogy ne ott falun.

Egy szia. Egy sziában minden benne van, az is, hogy: „hol voltál eddig? Rád vártam egész életemben, matekórán, és a reggeli tea közben is", az is benne van, hogy: „gyere, menjünk, és smároljunk egyet". Értsük jól. A lányokhoz és a fiúkhoz is van valahol egy szótár. Szia = „én is". „Csak téged, aha". Szia = „ja, nem, én a Koncz Zsuzsát". Szia = „bocs, nekem mennem kell, és nem, ne gyere velem". Az a baj, hogy néha nem tudni, melyik szia melyik

Apakórház

És úgy (tudjátok-e, mobilisták, emlékeztek-e még rá el-társaim), hogy interurbán. Hogy bemész a postára, ott leadod a mindig segítőkész, a szocializmus szembefényétől sugárzó arcú postáskisasszonynak a számot, amit hívni akarsz (igen, jól emlékszel, te pedig ne csodálkozz, nem kilenc jegyű, nem volt még akkor ennyi telefon, hanem mindössze négy számjegy, na jó később már volt az hat is, 314-428), és jó esetben uszkve fél óra alatt kikiáltott a kivágott üvegablaka mögül, hogy „Szentirmai néni, megjött a Pest".

Próbaszünetben osonok be a földszinti nézőtérre. Épül az osztályterem: padok, székek, nehéz iskolatáskák, ablakzsiráf (a gimiben??? jójó, még csak jelzés), katedrának kitámasztás, lefixálás, kész.

Időt utazunk.
Tulajdonképpen egész alatt, de ma különösen. Az első csókféleség. Mikor bénának érezzük magunkat, és bizony bénák is vagyunk. Na és ami a csókon túl van... félelmetes mellek. Amit még sose láttunk. Ha apádéknak csókolomot köszönsz, akkor majd pont anyád mellét fogod meglesni a fürdőszoba függöny alja alatti centi-résben.

A zenetanárnő (Csapó Virág) érzékeny orra nem bírja Dávid (alias főhős, civilben Nagyhegyesi Zoltán) konyhaszagát. Ezen elgondolkodom. Milyen szaga legyen annak, aki a konyhában van?  És annak, aki enni ad a tyúkoknak, akiknek később meg vérszaguk lesz, de csak azért, hogy aztán konyhaszaga lehessen az egész családnak vasárnap tizenkettő környékén?

Két és fél héttel a bemutató előtt, próba a színpadon, jelzés-díszlet-kellékkel. Meg a hang, a tánchoz. Igen, ez táncos előadás lesz, bizony. De nem úgy ám, csak úgy.

Erőszakkal élni szörnyű. Erőszakban élni is az. Az ember azonban természeténél fogva erőszakos, vannak korszakai az emberi létnek, amikor különösen az. És hiába áltatjuk önmagunkat. Feltették már többen azt a kérdést, hogy ha újra születnél, mi lennél: Timoceus Katakiti vagy Gyugyu?

A Csiky színészei gerillaakcióra készültek az utóbbi hetekben. Székek, kukák törtek, a Rákóczi tér békés járókelői hangos ordításokra rezzentek össze, rájöttünk, hogy egy tekintet kegyetlenebb fegyver, mint egy vonalzó, de egy ásványvizes flakon is életveszélyes tud lenni.