











Több mint 200 évvel ezelőtt Csokonai Vitéz Mihály Somogyország földjét rótta, és látva ennek a vidéknek elmaradottságát, megírta később híressé vált versét az első iskola iránti igényről, Jövendölés az első oskoláról a Somogyban címmel.
Hosszú évtizedek múltak el, míg ez a jövendölés valóra vált. Az 1820-as évek elején Kaposvárott már játszottak Shakespeare-t. Ugyancsak hosszú idő telt el, míg ez a város az állomás előtti Séta-téren, végül 1911. szeptember 4-én a Cigánybárót műsorára tűzve megnyithatta kapuit, és még negyvennégy év kellett ahhoz, hogy a színház ne az épp ráérő pécsi színészekkel, hanem saját, önálló társulattal dolgozhasson.
Száz év nagy idő. Háborúból, magányból, színjátszásból is. Mi ezelőtt a száz év előtt tisztelegtünk, amikor az évad kezdetén létrehoztuk az Örökös Tagságot, melynek első művésze Babarczy László rendező-színházigazgató lett, és ugyanígy folytatjuk a tisztelgést, amikor „100 év színház" címmel ünnepi kiállítást rendezünk a színházban december elején. Kiállításunk kurátora Dr. Géger Melinda művészettörténész-főmúzeológus. Továbbra is kérünk mindenkit, aki bármilyen színházunk történetéhez kapcsolható tárgyi emlékkel rendelkezik, és szívesen megosztaná másokkal, jutassa el azt a titkárságra!
Tovább a felhívásra.