A Pál utcai fiúk - 2. fejezet

Tovább folytatjuk a Pál utcai fiúk szereplőinek bemutatását. Újabb hat fiatal mutatkozik be Önöknek.

***

Geréb: Varga Norbert e.h.

26 éves, Budapestről jött. Negyedszerre vették föl a Kaposvári Egyetem színész szakára, Rusznyák Gábor osztályába, ahol most negyedéves. Volt előtte teremőr, könyvtáros, pincér, büfés, aztán egy nyári táborban Lázár Kati tartott foglalkozásokat, és ez adott lendületet neki a színház felé vezető úton: tanodás lett Zalaegerszegen, majd a Pesti Magyarban.

"Ezekről az ismert történetekről mindenki mond pár mondatot, ami beépül a te gondolataid közé, és a végére egybefolyik, hogy mit gondoltál tényleg te, és miket mondtak mások. Például sokan mondják, hogy „sírtam a végén". Nem emlékszem igazán, de szerintem ez nem az én mondatom. Későbbről van egy élményem: a Nemzeti Stúdiójában Szakácsi Sándor - akit nagyon jó színésznek tartottam - Nemecseknek hívott.

A színpadi Geréb különbözik a regénybelitől, a próbák során alakult, formálódott, azokból az impulzusokból építkezve, amiket a többiektől a színpadon kapott. Gerébnek van egy képe arról, hogy hogyan kellene működnie a dolgoknak, és arról is, hogy ő miket tudna elérni. Bokát túl tétovának tartja ahhoz, hogy jó vezető legyen, nem akarja követni. Úgyhogy kipróbálja magát egy másik közegben, meg akarja mutatni - magának is - hogy neki van igaza. Aztán rájön, hogy túl nagyot lépett, és visszalép egyet (mikor lefizeti Janót, hogy ne legyen háború), aztán összekavarodik, és a végén nem tud már mást csinálni: érzi, hogy neki vissza kell mennie. Maga a mű? A  felnőtteknek politikai pamflet, ami elgondolkodtat, a fiataloknak pedig olyan embertípusokat mutat meg, akik nem fekete-fehérek, és ezért átélhetők. Ahogy a konfliktusaik is."



Weisz: György Zoltán Dávid e.h.

24 éves, somogyi: Csökölyről jött. Harmadszorra vették föl a Kaposvári Egyetem színész szakára, most negyedéves. Az egyetem előtt tanult irodavezetőnek, de felvették szocmunkás szakra is, Tóth Gézához járt felvételi előkészítőre, tőle sokat tanult, aztán egy évig csopi volt Zalaegerszegen.

"A Fábri-film az, ami nagyon megmaradt. Teljesen megkészültem tőle. Majd a gyerekeim is fogják nézni, meg olvasni. Weiszről: karakterszerepet rettenetesen nehéz játszani, mert könnyen felszínessé és sztereotippá válhat a figura. Meg kell találni a céljait, irányait, a szándékait, hogy ez ne fordulhasson elő. A kedvenc részem, amikor „méhecske" vagyok a csatában."



Kolnay:  Fábián Péter e.h.

21 éves, Szekszárdról jött, a Kaposvári Egyetemen harmadéves, Kelemen József osztályába jár. A színészet mellett az írás érdekli (novellák, drámakezdemények, jelenetfoszlányok, minden műfajban).

"Amióta ide járok, nagyon érdekel, hogy egy írott szöveg hogyan szólaltatható meg. Mindez odáig fajult, hogy 2009 nyarán egy alternatív társulat alapkőletételére került sor: egyik osztálytársammal megalapítottuk a K2 független színházi műhelyet. Két sikeres előadás (Magyar monoszkóp, Sziszüphosz) után most a harmadikon (Volt egyszer egy Helené) dolgozunk.

Hogy mire emlékszem az ötödikes olvasmányélményből? Akkor még teljesen őszintén át tudtam adni magam annak az életfelfogásnak, ami a Pál utcaiaké: van egy csapat, ami összetart tűzön-vízen át. Ez a grund-érzés tényleg megvolt suli után, a focipályán. Tetszett még, hogy Boka úgy tud vezér lenni, hogy egy marad a többiek közül. Az a fajta bölcsesség és higgadtság, amivel ezt a csapatot irányítani tudja, lenyűgözött. A végén pedig igazából a grund elvesztését tartottam tragikusnak. Most? A csapatszellem érzése megmaradt az emberekben, még ha sokat torzult is a világ Molnár óta. Amit most érzek, az egy kellemes nosztalgia, és ezzel párhuzamosan egy hiányérzet. Az, hogy ennyire komolyan vegyünk valamit, és élet-halál harcot vívjunk érte, a mai életünkre nem érvényes, mégis ismerős érzés. És hát elég nagy baj lenne, ha nem lenne ott bennünk valahol az a gyerek, akinek ez ennyire fontos. A kedvenc jelenetem? A gittegylet telitalálat a benne rejlő abszurd miatt. Nagyon jó paródiája az értelmetlen fontoskodásnak. Kolnay is attól érzi magát fontosnak, hogy nekiáll szónokolni, ahogy azt a nagyoktól látta."

Nagy Pásztor:  Jerger Balázs e.h.

23 éves, Pécsről érkezett. Harmadéves a Kaposvári Egyetem színész szakán. Két évig volt színi tanodás Pesten. Szabadidejében főleg sportol.

"Az olvasmányélmény már elhalványult, de a Fábri-film néhány képe nagyon élesen él bennem, például a Füvészkert, a fürdetések, és amikor a végén az orvos megérkezik. Akkor a Pál utcaiaknak szurkoltam, de nem a csata volt fontos, hanem Nemecsek sorsa. Most viszont: Nagy Pásztor szemszögéből látom az eseményeket. Örülök, hogy a rossz fiúkhoz tartozom, akik szeretnek harcolni, és kiállnak magukért. Nem akarnak megegyezni, hanem szemtől szemben le akarják játszani a meccseket, férfiasan akarnak harcolni.

Nagy Pásztor sokra tartja magát. Tisztában van az erejével, és ki is használja, akár a kisebbek ellen is. Fontos neki, hogy ő vörösinges, mert az szent és sérthetetlen. Az a pillanat számára a fordulópont, mikor meglátogatja a beteg Ernőt, és az magához húzza, akkor meglátja a szemében, hogy ember, és azt is, hogy felnőttebb, mint ő. Akkor tudja őszintén azt mondani, hogy „sajnálom". Hogy miről szól ez a történet? Arról, hogy mit jelent a férfiasság, és milyen utakat kell bejárni a férfivá váláshoz."

Csele: Deák Péter e.h.

24 éves, Kisvárdán született. A Kaposvári Egyetem negyed éves hallgatója Rusznyák Gábor osztályában. Mielőtt felvették volna, tanult Gyöngyösön turizmust és vendéglátást (ami családi hagyomány náluk), és járt egy évig a KIMI-be (a Kolibri, az Új Színház és a Bárka stúdiója).

Mi maradt meg az olvasmányélményből? Akkoriban nagyon megfogott a csata, egy dolgozatban olyan részletesen írtam le, hogy a tanárnő nem hitte el, hogy nem másoltam a könyvből. Kevés kötelezőt olvastam el, de amiket igen, azokat azért, mert tényleg érdekeltek. Mint a Pál utcai fiúk. Most? Elszomorodtam, hogy kezdek felnőni, mert most már teljesen másképp olvasom, mint régen. Nem tartom a Pál utcait ifjúsági regénynek, ahogy a Gullivert sem: olyan felnőtteknek szóló társadalomkritikák, amik bekerültek az ifjúsági irodalmi kánonba. Ami viszont fontos benne, az az elevensége, a közösség érzésének élménye. Minden csak azért fontos a szereplőknek, mert közösséget teremt. Például az üveggolyó-gyűjtésnek is ez a lényege.

Csele próbál mindenhova tartozni, de gátlásos és félénk, és ezzel önmaga áll önmaga útjába: próbál kapcsolódni a többiekhez, de épp ő épít maga elé falakat. Finomkodó, feminin fiú, de a csata-helyzet feloldja a határait. Akkor elengedi magát.



Richter: Benkó Bence e.h.

21 éves vagyok, Budapestről jöttem. Most harmadéves vagyok a Kaposvári Egyetem színész szakán, Kelemen József osztályában. Egy osztálytársammal együtt alapítottuk a K2 független színházi műhelyt (lásd Fábián Péternél), ahol íróként, rendezőként és színészként is igyekszem közreműködni. Emellett van egy együttesem - a Magasföldszint - amit egy pesti barátommal, Gyökivel alapítottunk. Gitározok, énekelek, és dalszövegírok. Az általánosban olvastam a Pál utcait, bár nem szerettem a kötelezőket, a számonkérés mindig csökkentette az érdeklődésemet ‒ ha viszont csak megemlítettek egy-egy könyvet, azt szívesen elolvastam. Egyébként nehezen barátkoztam meg azzal, ha egy regény távoli időkben játszódott, de a Pál utcainál valahogy nem volt nehéz legyőzni ezt a távolságot. A csata maradt meg legélénkebben bennem, meg a gittegylet - a „jó nevű, alulról jövő szerveződés". És persze Geréb, az áruló. A rossz fiúk voltak a menők. Most? Most a kérdés az, hogy meddig tudunk gyerekek maradni. Hol a határ a gyerekkor és a felnőttkor között? Nem életkortól függ. Hanem attól, mennyire tudunk kitartani az álmaink mellett. A felnőttkor ott kezdődhet, ahol az észérvek felülírják az álmainkat. A srácok közül van, aki ezzel képes szembenézni. De nem mindenki. És ez az életben is komoly probléma: hogy az emberek hajlamosak a könnyebb utat választani, mert félnek a sérülésektől, a pofára esésektől ‒ pedig azok kellenek ahhoz, hogy egészségesek tudjanak maradni, hogy ne burokban éljék végig az életüket. Richtert olyannak tartom, aki képes mindent egy kicsit kívülről is nézni, nem merül bele semmibe annyira, hogy ne lásson ki belőle. Tovább tud lépni akkor is, ha elveszik a grund, vagy feloszlik a gittegylet, hiszen valaminek mindig lennie kell ‒ legalább a hitnek.

szf

folyt.köv.