"Előttem volt a nagyvilág, és nem volt előttem semmi"

A Kortárs klasszikusok-klasszikus kortársak programsorozat keretében beszélgetett Horváth Csaba irodalomkritikus, Háy Jánossal és Lovasi Andrással, A kéz című ősbemutató kapcsán, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Adott egy nagyon szubjektív regény, amelynek egyetlen főszereplője van, az ő pozíciójából látjuk a vidéket, az álombéli New Yorkot, a Balatont és az életéhez kapcsolódó epizódszereplőket. Továbbá adott a musical műfaja, amely objektíven vezeti a történetet, és dalokból értesíti a nézőt a szereplők érzelmeiről. Ennek szintézise A kéz című musical, középpontjában Dáviddal, Dávid középpontjában pedig a rockzenével (később a csajokkal).

A beszélgetésből megtudhattuk, hogy a bogyósgyümölcskertész fiának története archetipikus, a szerencsét próbáló legkisebb fiú mítoszára épül.  A szövegkönyv pedig csak a novellafüzér első feléből keletkezett, mert utána a cselekmény eltér a klasszikus mintától, és a szerző nem akart még egy rosszkedvű darabot írni. Ennek ellenére már az első felében benne foglaltatik a főhős bukása, és ezzel kérdésessé válik a felhőtlen finálé, mint műfaji követelmény. De lehetséges-e egy olyan hős bukása, aki kamaszként megváltani, később csak belakni szeretné a világot (Elég a maradék)?  Háy János nem fejlődésregényként tekinti a munkáját, szerinte a világban nincs fejlődés.

A beszélgetés másik kulcsmotívuma a retro, hiszen a történet erősen kötődik a 70-es évek világához (Radics Béla, ifipark, zöldszilváni, klott gatya, Jimi Hendrix- csupa nosztalgia), a nyelvezete viszont egészen mai. Az előadás formanyelve megidézi a kort, és a nézői tapasztalatokból is kiderült, hogy a mai fiatalok ennek ellenére könnyen azonosulnak Dávid karakterével. Beszippantja őket az előadás, mert Lovasi Andrást idézve „mindenki rockzenésznek születik" (vagy helyettesítse be kedves olvasó azzal, ami kamaszként a fürdőszobai tükörből visszanézett) és kiderül, hogy Dávid mégis csak archetípus, egy új magyar generáció archetípusa.

T. Anita