Szótár-szerelem

Egy szia. Egy sziában minden benne van, az is, hogy: „hol voltál eddig? Rád vártam egész életemben, matekórán, és a reggeli tea közben is", az is benne van, hogy: „gyere, menjünk, és smároljunk egyet". Értsük jól. A lányokhoz és a fiúkhoz is van valahol egy szótár. Szia = „én is". „Csak téged, aha". Szia = „ja, nem, én a Koncz Zsuzsát". Szia = „bocs, nekem mennem kell, és nem, ne gyere velem". Az a baj, hogy néha nem tudni, melyik szia melyik

Mert mindig van Az A Lány. Meg Az A Srác. Aki ott áll a szünetben az osztályterem-ajtó melletti radiátor előtt. És aztán elmegy mellettünk a mosdóba. Akkor maradunk, mert még vissza is fog jönni. Kivéve, ha lent lesz órája a kémiateremben. Milyen nap van? Szerda. Akkor az ötödik órája kémia (megszereztük az egyik osztálytársától az órarendet). Fenébe! Hiába, a szerelem is közlekedésrendészet, diszpó, egyeztetés, technika. Meg a jelenetváltás is. Az ügyelő, Székely Gyuri bácsi maga elé morog: „Most jön a telefonfülke, két szörnyű változás egymás után." Ez némi fejtörést okoz a nézőtéren ülő rendező‒koreográfus‒díszlettervező‒segédrendező‒négyesnek. Majd megszületik a konszenzus, egymás jól értése: hogy a jelenet atmoszférája is megmaradjon, de ne kelljen öt perc alatt kétszer átdíszletezni. Most még nincs takarás a nagyszínpadon, és a végleges díszletnek csak néhány mozgó eleme került be, így látszanak a háttérben az egyébként láthatatlan erők, amint falat tolnak, csendben zongoratermet bontanak, padokat tűntetnek el a messzi sötétbe. Göttinger Pál rendező a forgalomirányítás után a színészekre koncentrál ‒ az ő szótárukra, a szavak jelentésárnyalataira ‒, és azt magyarázza, hogy a két srác a sulifolyosón hogyan dumál a lányról, akinek nem ők kellenek, hanem mindig épp' valaki Más. „Zoli maradjon nyugodt, de csak annyira, hogy felidegesítse a Csabit." Egyikük se vegye át a másik tempóját, rezgéseit: a hatás a kontrasztból, a komplementerségből épül. Újra indul ugyanaz a jelenet, a két fiatal színész (Nagyhegyesi Zoltán és Fándly Csaba) most egész más levegőt teremt hangsúlyokból, szünetekből, tempóból, hangszínből.

Aztán lapozunk a szótárban, meg a szövegkönyvben:

Mert van Az A Lány. Meg Az A Srác. A ki mindig mást. És csak áll ott a folyosó másik végén.

És van Az A Lány. Meg Az A Srác. Akinek aztán a kezét. És akkor lassul az idő, és szuperközelire vált a kép. Az ujjbegyén a vonalak mély szakadékok lesznek, amibe beleugrunk, a bőre sima és meleg. És otthonszaga van. És aztán most nem kell szótár, mert nem kell szó se'.

Nagyhegyesi Zoltán, Dénes Viktor, Béli Ádám, Marofka Mátyás

szf