Pinokkió

Pinokkió - Plakát

Pinokkió - Szereposztás 1978

A Pinokkió első bemutatója 1973. október 16-án volt. Azóta még három újabb bemutatójára került sor. Az eredetit és a következőt, az 1978-ast, amelynek TV-felvételéből részleteket mutatunk be, Ascher Tamás, az 1996-ost Pogány Judit, a 2004-est Hornung Gábor rendezte. Minden újabb bemutató Pauer Gyula eredeti díszlet- és jelmeztervei alapján készült. A két Ascher Tamás rendezés legfontosabb szereplőváltozásai a következők voltak: a Táltos Tücsköt eredetileg Szabó Ildikó, később Csákányi Eszter, a Pillangót Lukáts Andor, majd Serf Egyed és a Rókát eredetileg Verebes István, az 1978-as előadásban pedig Lukáts Andor játszotta. A Tündér Réti Erika majd Tóth Éva volt.

Pinokkió

Hunyadkürti, Dánffy Pogány, Garay Szabó, Réti, Lukáts, Agárdi

Pinokkió

Ascher Tamás a Pinokkió-ról (Részlet a Kaposvár-jelenség című könyvből):

[…] Kaposvárott mindenki nagyon szereti a gyerekdarabokat, a körülmények azonban olyan kedvezőtlenek, hogy e darabokra csak igen kevés próbaidő jut. Délelőtt folynak a soron következő felnőttbemutató próbái, este előadás van, és mi a  kettő közt lopkodtuk össze az időt a próbákhoz. Így semmi sem készült el időben. A főpróba előtti napokban mindenki, a színészeket is beleértve, szögelték a díszletet, varrták a jelmezeket. Természetesen Pauerrel együtt, aki szintén kezdő volt a színháznál. Az utolsó percben végül valahogy minden a helyére állt, kivéve a „csirkeól” elnevezésű díszletfalat, ami a bemutatón sajnos összedőlt, pedig még a műszaki vezető is beállt, hogy személyesen tartsa a léceket. Ez a műszaki vezető is kezdő volt egyébként.
Ezek kétségtelenül igen romantikus munkakörülmények voltak, de jelentős idegfeszültséggel jártak. […]
[…] A körülmények úgy alakultak, hogy a Pinokkión elég sokat tudtam csiszolni-faragni. Pesten is megrendeztem, Kaposváron is többször felújítottam, és nem szűntem meg újra és újra javítani rajta. [...]  

Részlet Litvai Nelli írásából (www.gyerekszinhaz.hu):

[…] a mesék megoldásokat kínálnak a megoldhatatlan helyzetekre is, tompítanak, esetleg végleg elűznek szorongásokat, amelyek a legboldogabb gyermekkort sem kímélik. Miért is ne tekintenénk bizakodóbban az életre, ha a mesében a lehetetlen is lehetséges, ha egy fabáb is igazi gyerekké változhat, ha van visszaút a szamárrá válás szörnyűségéből. „Ez csak egy mese!” – mondjuk, és mégis ott marad bennünk valahol, amit léleknek szokás nevezni, a lenyomata, és anélkül, hogy tudnánk, évtizedek múlva talán egy hallott, látott „mese” egyik fordulata segít egy döntésben, egy helyzet felismerésében, egy probléma megoldásában.
A Pinokkió-t is tekinthetjük nevelődési regénynek (színdarabnak) – ha nem is éppen úgy, mint a tizenévesek kedvenc olvasmányát, A Pál utcai fiúk-at, ami a felnőtté válás folyamatáról szól. A fabábu Pinokkiónak vándorlásai során kell találkoznia olyan kellemes és kellemetlen, sőt életveszélyes helyzetekkel, amelyek majd eligazítják a gyermeki létben, amelyek segítik abban, hogy „beilleszkedjen”, hogy eligazodjon az emberi kapcsolatokban, hogy fogalma legyen jóról és rosszról. Nem azért lesz belőle igazi kisfiú, mert megjavult, nem volt ő rossz soha, legfeljebb kíváncsi, aki „világot látni” vágyott; könnyelmű, aki úgy gondolta, az élet egyszerű, csupán abból áll, hogy kedvére menjen, ihasson, ehessen. De saját maga döbben rá Játékországban, hogy hiába a csodaédességekkel teleaggatott fa, hiába az ilyen-olyan elvarázsolt kastély, csiklandó házikó, ő bizony unatkozik, ez neki kevés a boldogsághoz. A tapasztalatai tették alkalmassá őt a varázslatos változásra.
A darab elején a Tücsök és a Kékhajú Tündér azért akarják megtalálni a fabábut, hogy barátjuknak, Gepetto asztalosmesternek szerezzenek örömöt, de ahogy egymást követik a balszerencsés események, egyre fontosabb számukra Pinokkió megmentése. Az is igaz, hogy nevelési módszereik – akár a valóságos életben egy szigorú apáé és egy engedékeny anyáé – igencsak különböznek egymástól. Néha jól összevesznek, de barátságuk mély, kiállja a próbát. Egy percig sem gondolom, hogy az előadás láttán a gyerekek a szülői szeretetről vagy a barátság mibenlétéről kezdenek gondolkozni, de mégis látnak, láttak ezekről a lényeges kérdésekről helyzeteket, amelyek segíthetik majd a mindennapi életükben. Könnyebb elviselniük a megérdemelt vagy érdemtelen szidást, ha tudják, hogy attól még az irántuk érzett szeretet, barátság nem vált kámforrá, ott van a keményebb szavak mögött is. [...] 

[…] Az én gyerekkorom Pinokkió könyve, az a bizonyos eredeti, régi kiadás, a piros, kemény fedeles, sok horror elemet, rajzot tartalmazott. Még most is pontosan emlékszem a képekre, a fabábu térdig égett lábára, vagy a szörnyű pillanatot megelevenítő rajzra, amikor a bábszínház tulajdonosa a szájához emeli Pinokkiót, hogy szétmarcangolja. Ez a mi Pinokkiónk kevés ilyen elemet tartalmaz, inkább a kiszolgáltatottság, a Rossz fel nem ismerésének veszélyeire hívja fel a figyelmet. Az utóbbi években egyre szelídebbek a meséink, nem akarjuk gyermekeink lelkivilágát borzalmakkal terhelni. Én magam sem. De felszabadító, jó vége csak akkor lehet egy mesének, ha nagy volt a tét, a veszély. Nem véletlen, hogy a klasszikus mesék élet-halál kérdésekről szólnak. Szerencsére mindig akadnak segítőtársak, legyenek azok állatok, emberek vagy akár csak tárgyak.