Könnyen kezelhető, akadálymentesített, képernyőolvasók számára optimalizált verzió eléréséhez kattintson ide!

Csiky Gergely: A nagymama

A szerzőről

Csiky Gergely

Csiky Gergely 1842. december 8-án született az Arad vármegyei Pankotán. Középiskoláit Aradon végezte, s már itt kitűnt tehetségével, különösen a költészet és az irodalom iránt érzett előszeretetével. A papi pályát elvégezvén, a temesvári katolikus papnevelő-intézet tanára lett, ahol 1878-ig tanított. Mint tanár az egyházi irodalom terén kezdett működni. 1875-ben azonban megjelent A jóslat című vígjátéka, melyet az Akadémia a 100 aranyas Teleky-díjjal jutalmazott, s ettől kezdve a színműírás és a fordítás lett Csiky Gergely igazi működési tere. 1878 végén a fővárosba költözött, hogy minél jobban az irodalomnak élhessen. Egyházi főhatósága azonban nem jó szemmel nézte, hogy mint fölszentelt pap, ereje legnagyobb részét a színpad részére fordítja, s midőn ezt hivatalosan is tudomására hozta, Csiky kilépett az egyházi rendből, az evangélikus vallásra tért át s megnősült. Élete további részén is lankadatlan buzgalommal dolgozott, harmincöt eredeti színművet írt és harminckilencet fordított le idegenből magyarra. Mint színműíró eleinte a romanticizmus felé hajlott, később azonban, Pestre költözése után egyrészt a társadalmi viszonyok behatóbb megismerése, másrészt a színpadi követelmények erősebb szem előtt tartása folytán a realizmus adott darabjainak különös értéket és jelentőséget s korának legkitűnőbb társadalmi színműírója lett. Színházunk névadója 1891. november 19-én Budapesten hunyt el.

A darabról

Prielle Kornélia Szerémi grófné (a nagymama) szerepében a Nemzeti Színház 1891-es előadásában


Csiky Gergely A nagymama című alkotása finom humorban, fordulatokban és érzelemben gazdag mű, mely már az első bemutatóján nagy sikert aratott. A fiatalember, aki franciatanárnak jelentkezik a leánynevelő intézetbe, szerény viselkedésével és helyes pedagógiai elveivel elnyeri az intézet nevelőinek bizalmát. Csak Tódorka Szilárd tanár úr tudja, hogy ez a fiatalember... „báránybőrbe bújt farkas”, s nem más, mint az ifjú Szerémi gróf, aki az egyik növendék, Márta kisasszony miatt vállalkozott erre a kalandra. Tódorka Szilárd, a régi nevelője ajánlotta be az intézetbe, mert nem tud semmit megtagadni volt tanítványától. Most azonban elhatározza, hogy mindent bevall Szerémi grófnénak, a fiatalember nagymamájának. A Nagymama meglátogatja az intézetet, hogy megismerhesse az új„franciatanárt”. Négyszemközt kivallatja unokáját, hogy ki miatt „tanárkodik” itt. A Nagymama segíteni akarja a szerelmeseket, mert visszagondol saját szomorú történetére. Őt elválasztották szerelmesétől és boldogtalan volt egész életében. De vajon sikerül-e a Nagymamának, hogy a fiatalok egymáséi legyenek, ki tudja-e bogozni a múltbéli igen összekuszált családi bonyodalmakat, ki-kire talál rá, s kivel lesz boldog: erről mesél a darab.

Csiky Gergely színművét színházunkban Szikora János állítja színpadra.


(Magyar irodalmi lexikon; http://www.verslista.hu felhasználásával)

Csiky Gergely

A NAGYMAMA

Vígjáték két felvonásban

Szereplők:

Szerémi grófné.....................................................................................................................Molnár Piroska
Ernő. unokája.............................................................................................................Mohácsi Norbert e.h.
Örkényi Vilmos báró, nyugalmazott ezredes.....................................................................Spindler Béla
Kálmán................................................................ rokonai .....................Mózes Balázs
Piroska................................................................. .....................Grisnik Petra
Tímár Karolin, nőnevelő intézet tulajdonosa......................................................................Varga Zsuzsa
Márta..........................................................................................................................................Czene Zsófia
Tódorka Szilárd, tanár...................................... az intézetben ......................Koltai Róbert
Langó Szerafin, nevelőnő................................. ..................Sztárek Andrea
Koszta, nyugalmazott evangélikus tábori lelkész..........................................................Gyuricza István
Balsay Flóra........................................................ intézeti növendékek ..........................Decsi Anna
Peredy Janka...................................................... .............Katona Szimonetta
Eörsy Vilma........................................................ .......................Halmos Kata
Vilkey Berta........................................................ .................Forgács Nikolett
Aba Margit......................................................... ................Sudár Alexandra
Kereszturi Katica.............................................. ...................Szarka Szabina
Kereszturi Panka............................................... ...................Horváth Eszter
Galambosné, a grófék gazdasszonya..................................................................................Tóth Eleonóra
Pincér..........................................................................................................................Hunyadkürti György

Díszlet: Szikora János Jelmez: Tresz Zsuzsa
Súgó: Csordás Bernadett Ügyelő: Székely György
Salamon Bernadett
Világítástervező: Memlaur Imre Segédrendező: Pintér Kata

Rendező: Szikora János


Bemutató: 2010. november 19.

Az előadás egy szünettel 21.25-ig tart

Dátum Bérlet Színpad
2010. 11. 18 19:00 Főpróba bérlet Nagyszínpad
2010. 11. 19 19:00 Csiky bérlet Nagyszínpad
2010. 11. 20 19:00 Somlay bérlet Nagyszínpad
2010. 11. 25 19:00 Csokonai bérlet Nagyszínpad
2010. 11. 26 19:00 Kiss Manyi bérlet Nagyszínpad
2010. 11. 27 19:00 Ódry-bérlet Nagyszínpad
2010. 12. 03 19:00 Noszlopy bérlet Nagyszínpad
2010. 12. 09 19:00 Madách bérlet Nagyszínpad
2010. 12. 10 19:00 Katona bérlet Nagyszínpad
2011. 01. 08 19:00 Déryné bérlet Nagyszínpad
2011. 01. 09 15:00 Berzsenyi bérlet Nagyszínpad
2011. 01. 11 19:00 Komor István bérlet Nagyszínpad
2011. 01. 13 19:00 Erkel bérlet Nagyszínpad
2011. 01. 15 19:00 Uray bérlet Nagyszínpad
2011. 02. 02 19:00 Vörösmarty bérlet Nagyszínpad
2011. 02. 08 19:00 Egyetemi bérlet Nagyszínpad
2011. 02. 09 19:00 Táncsics bérlet Nagyszínpad
2011. 03. 10 19:00 Petőfi bérlet Nagyszínpad
2011. 03. 11 19:00 Bérletszünet Nagyszínpad
2011. 03. 12 19:00 Blaháné bérlet Nagyszínpad
2011. 04. 15 19:00 Bérletszünet Nagyszínpad
2011. 10. 28 19:00 Bérletszünet Nagyszínpad
2011. 10. 29 19:00 Bérletszünet Nagyszínpad
Betegség miatt
Előkészületben: A nagymama
A nagymama próbál
Emlékkönyvbe
Kedd... Nagymama
... Szokatlan, ami történik velem...
Nagymama, főpróbahét
Vitorlavászonfal
Akár a jazz
Otthon, vendégségben
A nagymama az m1-en

Szikora JánosSzikora János
Rendező. Tanulmányai: ELTE JTK, 1970–75, Színház- és Filmművészeti Főiskola, rendező, 1975–79. 1980–82-ig a Győri Kisfaludy Színház művészeti vezetője. Politikai okokból Aczél György utasítására 82 márciusában eltávolítják a színházból. 1983–84-ig a Miskolci Nemzeti Színház rendezője, majd két évig az újonnan megnyílt egri Gárdonyi Géza színház és az Agria Nyári Játékok igazgatója. 1986–90-ig Vígszínház rendezője. 1991–94-ig művészeti tanácsadó majd rendezői státuszt tölt be a Pécsi Nemzeti Színházban. Végül egy évig az önálló művészi koncepció alapján dolgozó Kamaraszínház művészeti vezetője. 1995–96-ig szabadúszó, majd három évig a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti vezetője. 1999-től ismét szabadúszó, majd 2007-ig a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója.
Díjai: Veszprémi TV Fesztivál különdíja 1986; Jászai Mari-díj 1988; Veszprémi TV fesztivál fődíja 1990.; Bogotai Filmfesztivál különdíja 1992; Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje 1997.


Molnár PiroskaMolnár Piroska
Kedves Kaposvári Színházlátogató Közönség! Boldog vagyok, hogy újra a Csiky Gergely Színházban léphetek színpadra és éppen annak az írónak a darabjában, akiről a Színházat elnevezték. Izgatottan várom a találkozást a város közönségével és a régi„játszótársakkal”. Hiszem és remélem: közös örömben lesz részünk.






Koltai RóbertKoltai Róbert
1993-ban csodás és küzdelmes 25 év után szerződtem el Kaposvárról. Az eltelt 17 évben sok mindent csináltam, színházat Budapesten és vidéken, 7 nagyjátékfilmet, melyeket több mint 2 millióan láttak itthon a mozikban, sőt velük bejárhattam a világot, még a tengerentúlra is eljutottam. Tulajdonképpen minden kerek és szép volt körülöttem, de bevallom csak egy hívó szóra vártam volna Kaposvárról, és ez most érkezett el. A Nagymama című darab egyik kedves tanárfiguráját, Tódorka Szilárdot játszom. Nagyon várom a találkozást a régi kollégákkal és ugyanennyire a felejthetetlen Kaposvári közönséggel.





Spindler BélaSpindler Béla
Örömök tömege kavarog bennem... Az elmúlt 10 évem, mióta elmentem hazulról, tapasztalás szempontjából a leggazdagabb évtizedem volt... Kaptam hideget, meleget, de mindenképpen több lettem általuk..., és ma már nem fogalmazom szarkazmussal ezeket az éveket, mert a „Nagymama” kapcsán ebben a pillanatban is több öröm ért, mint az elmúlt években együttvéve. Semmihez nem hasonlítható az érzés, hogy Kaposvár vezetői és lakosai, a barátaim, a Színház vezetői és kollégáim nem felejtettek el és visszahívnak... Oszkár-átadáskor szokott ilyenkor az következni: és köszönöm..., de nézzék el, hogy sem a szűk családomat, sem azt a sok Karcsit, Zolit, Mártát, Gyurit sem a többieket nem kezdem sorolni, mert sok ezer névnek kellene következnie, akiknek a szeretete és becsülése lehetővé teszi, hogy fellépjek a„Nagymamá”-ban a nem kevésbé szeretett Piroska és Robi partnereként, Szikora János irányítása alatt, akivel a főiskola óta nem sikerült együtt dolgozni...


Sztárek AndreaSztárek Andrea
Huszonöt éve végeztem a Főiskolán. Azon a főiskolán, ahol két színház neve hangzott el mindig; az egyik – nem nevezem meg – elrettentésként, a másik célként: Kaposvári Csiky Gergely Színház. Huszonöt évet töltöttem el a pályán, jó színházakban, jó szerepekkel – és megúsztam azt a hírhedt színházat, de szerencsére nem úszom meg „a híres” színházat. Hosszú távú pálya. Nagysokára – immár szabadúszóként megmártózhatom ebben a frissítő darabban, ebben az üdítő szerepben...  és eljutottam idáig: Kaposvár. Végre.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A nagymama - próbafotók (Memlaur Imre)

A galéria megtekintéséhez kattintson a képre

november 19., Garamvári Gábor, fotós

Vendégségben járt nálunk a Kísérleti Adás. A főpróbán készült fotók megtekintéséhez kattintson a képre.

A nagymama - Mohácsi Norbert e.h. - Molnár Piroska (fotó: Garamvári Gábor)


november 18., Vas Norbert, Kaposextra

"Akár a jazz"

November 19-én mutatják be színházunkban Csiky Gergely: A nagymama című vígjátékát. A Schwajda György által megálmodott produkcióban egykori kaposvári színészek is vendégeskednek. A premier előtti héten a címszerepet alakító Kossuth- és Jászai Mari-díjas Molnár Piroskával beszélgettünk.

Ahogy A nagymama próbáján feltűnt a színen Molnár Piroska, Hunyadkürti György, Tóth Eleonóra, Spindler Béla és Gyuricza István, úgy éreztem, mintha a kilencvenes évek színpada elevenedne meg. Nagy élmény volt. Úgy tűnt, Önök is élvezik a játékot.

Az ember mindig élvezi a játékot. Minden alkalommal öröm felmenni a színpadra, másképpen nem is csinálnánk. Mindig öröm és kihívás egy új előadás megalkotása is és persze öröm, hogy a régi kollégákkal dolgozhatunk. Mindezt ráadásul itt, Kaposváron. Szóval jól érezte, ha azt érezte, hogy jelen van az öröm.


A nagy játszók mellett színen vannak a fiatalok is. A próbán Czene Zsófia és Mohácsi Norbert is csüngött a szavain.

Örömmel veszem, ha így van. Persze, ez az ő oldalukról lehet igazán érdekes. Annak idején, mi nagyon szerettünk tanulni a régi nagyoktól. Amit meg lehet tanítani a színészetben, az pár év alatt elsajátítható. Ám az sokkal fontosabb, hogy a megtanultakat át tudjuk vinni a gyakorlatba. A gyakorlat által válik ugyanis igazán színésszé egy növendék. S persze egy fiatal színész számára mindig hasznos, ha pár gyakorlati dolgot, egy gesztust, egy mozdulatot a rutinosabb színjátszóktól elleshet.

Szikora János magabiztosan, precízen, minden apróságra figyelve vezette a próbát. Úgy tűnt, együtt gondolkodik a színészeivel és együtt teremtik újjá Csiky Gergely színművét.

Ismertem, láttam már rendezéseit, de én most először dolgozom együtt Szikora Jánossal. Egyáltalán nem tartozik a diktatórikus rendezők közé. A nagymama színrevitelekor úgy vélem hasznosabb, célravezetőbb módszer ez az úgynevezett társasjáték. Ez a színész-rendező párbeszéd. Remélem, működni fog a színpadon, amit közösen kitalálunk.

(forrás: kaposextra.hu)

A cikk további olvasásához kattintson ide



 

november 15., Vas András, Somogyi Hírlap

A színház a politikai hatalom játékszere - vallja Szikora János

(interjú Szikora Jánossal)

A Társulattal már járt Somogyban, most a régi nagy kaposváriakat rendezve, a névadó darabjával tér vissza a Csikybe.

- Miért feküdt be Bőr Erzsébet a sodronyos spulni küllői közé?
-
Ezt meg honnan tudja? - nevette el magát Szikora János. - Amúgy ez egy dadaista kérdés, nem vártunk rá választ. A meghökkentésen volt a hangsúly.

- Már azzal is sikerült, hogy anno a BROBO rendezője egy jogászhallgató volt.
-
Akkoriban, a '70-es években még avantgárdnak vagy amatőrnek hívták az ilyen színházakat. Vagy törvényen kívülinek...

- Hogyan került közéjük?
-
Az élet hozta. Öszszeakadtam fiatalokkal, akik keresték önmagukat: költők, zeneszerzők, színészek. Szükségük volt valakire, aki összefogja ezt az alkotói csoportot. Ösztönösen adódott, én legyek ez a valaki. Megvolt bennem a készség, s felismertem, alkalmas vagyok rá.

- Előtanulmánynak bevált.
-
Ez vitt a színművészetire. Minél jobban tudatosult bennem ez az új szerep, annál inkább éreztem, a jog nem az én világom.

forrás: sonline

A cikk továbbolvasásához kattintson ide



november 12-14., Kiss István

Most nézem a naptárt, egy hét múlva itt ülnek már a Nagymama nézői...

Délutánra megérkezett a maradék díszlet... Vagyis meghozták. Háromtól nekiálltak - a mi díszítőinkkel együtt - beépíteni. Mostanság, ebben a szép, új, válságokkal teli világban az a szokás, hogy a díszletet először a gyártó cég szereli össze. Ez nem azt jelenti (legalábbis nálunk), hogy a mieink közben a nézőtérről mozizzák végig az eseményeket. Ki sem bírná a Józsi (műszaki vezető)... mert minél előbb látni szeretné, hogy minden klappol, nincs min javítani.

Már reggel érződött, hogy valami nagyon bűzlik Dániában. Józsi a szállítmányt nézegette, egyre följebb szökő vérnyomással. Vásznas falak, amelyek egy korabeli leányintézet társalgóját jelzik majd; s a második felvonás: tengerparti szálloda kerthelyisége, tetején napellenzővel. Valószínűleg félreolvasta a műleírást a gyártó cég, ugyanis az első felvonásbeli tapétázott falak olyan hullámosak, mintha a tenger felől fújó szél hányta volna a fakeretekre a vásznat. Ennél még Onedin kapitány vitorlavászna is simább volt. Ezek szerint Petőfi jövőbelátó is volt: Roskadófélben a ház, Hámlik le a tapéta...

Igen. Valóban koronád legszebb gyémántja Wales... vagyis igen, valóban nem könnyű díszletvászonra tapétázni. Mondhatni precizitást, türelmet igényel, hiszen mindkét anyagot jól át kell áztatni a ragasztóval, és hagyni összeszáradni. Ha azonban a szállítás előtti utolsó pillanatban készül el a díszlet, akár az éjszakai pára is hozzásegítheti, hogy a tapéta ledobja magát a vászonról. Ráadásul ahhoz, hogy a vásznas falakon ne szűrődjék át a fény, mindenképpen hátulról is (ahol a nézők, való igaz, nem látják), be kell kasírozni. Ilyen esetekben a falak hátulja legalább olyan fontos, mint az eleje  

vasárnap reggel

Örömmel nyugtáztam ma, vasárnap reggel, hogy Józsink nagy örömére még az éjszaka visszahozták a kijavított díszletet. Mire beértem, a fiúk már a tengerparti homokos alapszőnyeget fektették le: a padlóhoz rögzítették, úgy, ahogy. Nem kell teljesen hozzágyógyítani, mert ez nem igazi, csak egy kis csalás. Föl is kell szedni néha. Vagyis nem néha, hanem minden nap.

Miután a homokot már beszórtuk, eszembe jutott, hogy körbe kellett volna jelölnöm fekete filccel, hogy amikor majd elkezdjük leteríteni a homokszemeket, legalább azt ne kelljen megvárnunk, hogy még a járólapok is lekerüljenek. Na, megyek is, egy vastag filccel, hátha átfog a homokrétegen. Útközben elkapott Csabi bácsi, pár csavarral a kezében, hogy van-e anyám. Naná, hogy van. Miért, kinek nincs?

Vagy neked hányra van szükséged? Pár darab hatosra. Jó lesz szárnyas is, kérdem. Vigyázz, repül...

Aztán, most már senki nem fog tudni megállítani, akkor is összefilcezem a szőnyeget, ha a fene fenét eszik is. Beléptem a színpad ajtón, kezemben a filcfegyverem, s már majdnem támadtam, de nem. Megállítottak, s kérdésekkel bombáztak. Álltam. Védekezésül, s mert ha épp nem írok, mindig valamit kezdenem kell az ujjaimmal, hát most sem voltam rest.  lecsavartam a filc hátulját. Na, ezt nem kellett volna... Kifolyt belőle a ténta, mint vándorszínész korában Megyerinek. (Van-e ki e nevet nem ösmeri?) Föladtam a filcezős projektemet. Inkább, majd amikor állunk vissza az első részre délután. Van még idő rá.

Miután kimosakodtam, ügyelő Gyuri bátyámmal beállítottuk a dobbantót a középső szikla mögé, hogy  bátrabb színészeink arról elrugaszkodva a tengerbe vessék magukat. Rémlik nekem is emlékeimből, hogy a tengerpartokon általában rögtön a szélétől hasast szoktunk ugrani a vízbe.

Már csak arra nem emlékszem, hogy szivacsokra estem, avagy pofára ilyenkor.



november 7., Spindler Béla

... Szokatlan, ami történik velem...



A nosztalgia eddig idegen volt számomra, mert mindig a jövő érdekelt, de ezt a sok emléket, ami az itt töltött negyed évszázadból tör elő bennem, nagyon nehezen tudom nagy indulatok nélkül újra átélni... Próbák hangulatai, szagok, szavak régi ízei, ódon szecessziós kastély - örökkévalóság, akolmeleg... stb...stb... és ezek mind a Nagymama próbái során jöttek és jönnek elő, ahogy a darab mondatai egyre mélyebben hatolnak az idegrendszerbe... Számomra ez is a "Nagymama".
És most a bemutató előtt két héttel az érzelmi "felnagyítás" következik, hogy minél több öröm érje majd a nézőket...



november 5., Kiss István


Nyugis próbaidőszak. Évad elején még így szokott menni. Van idő, mert az esti előadások még nem indultak be annyira. Behurcoltuk a második felvonyás bútorait, s levittük a kellékeket hozzá. Az emelvényre Piroskának a könnyebbik asztalt cipeltem föl. A fonottat... úgy is olyan lesz, s magamat is kímélem cipelésileg. Szólt a kiskolléga, hogy ne azt tegyük föl, mert azon a Robi nem fér el, és kérte, inkább a Naphosszatossal próbálhasson. Felőlem, próbálhat azzal, mondtam az ügyelőnek, de ha holnap megérkeznek a fonottak, kicseréljük.

Csak hogy ne csapjuk be magunkat. Mert minél közelebb vagyunk a premierhez, annál nehezebb egy megszokott tárgytól, támasztéktól elcibálni a színészeket. Ilyenkor az sem számít.  Hogy mondjuk az az asztal nem illik bele a képbe, összhangba.
Próba előtt volt szerencsém sétálni egy kicsit a városban. Fizetésnapkor szoktam. Megnéztem a szmogos buszpályaudvart, s a nemkülönben füstös vasútállomást. Aztán elkezdtem örülni, lám milyen figyelmesek a postaépítők, nyilván kifelé nyílik az ajtó, a tűz miatti óvatosságból adódóan. (Na ezt jól összefogalmaztam!) De nem. Csak túl sokan voltak odabenn. Én magam nyugodtan megvártam volna, (mert nem kellett sietnem) hogy páran kijöjjenek, de nem tehettem. Be kellett préseljem magam, különben megelőznek. Mindenki siet. Ez egy sietős ország. Szerintem egyébként inkább kapkodós. Mert semmivel nem kerülnek sorra előbb, és mégis. Végre eljutottam a célomig. S mert épp jól időzített a mögöttem felháborodó nénike a panaszaival, megnyílt előttem egy kisablak. Benyújtottam a rám mosolygó pénztáros hölgynek a gondosan kiszámolt homokszemeimet, amivel a világra jöttem... Francba, bennem maradt ez a Márquez idézet, Újra kezdem.  
Szóval benyújtottam a kiszámolt pénzemet, s ahogy számolgatta a lóvét, rám se nézve ajánlatot kaptam tőle. Fiatalember, kezdi. Hátranéztem, hogy kinek szólhatott, de nekem. Ez olyan szép összeg, hogy ezt akár vissza is nyerhetné.Csak ki kell tölteni ezt a papírkát... Nem szeretek nyerni. Kitölteni meg pláne.Fölajánlotta, hogy segít. Fogja a kezemet közben, kérdeztem rá, nem kis derültséget okozva a mögöttem topogó idős néninek. Aztán dolgom végeztével, nyitva hagyva a kérdést, s az ajtót, mert egy babakocsis hölgyet magam elé engedtem kifelé menet, továbbálltam.
Visszaérvén a színházba, rákérdeztem kávéját kavargató kiskollégára, hogy mit is szeretne a rendező? Forogjon a gramofon? Múlt héten még háttal állt a nézőknek, nem láttak volna bele. De így picit nehezebb lesz a probléma megoldása. Ja, meg a korabeli újság is. Pláne, hogy elméletileg egy olyan falra kéne újságtartót szerelni, ami csak látszólag fal, de egyébként függöny, ugye? Nem lesz jobb megoldás, mint hogy egy fogason fogják kivárni, amíg Piroska leakasztja őket. De fonott asztalokhoz milyen fogas illik? Jó, és jogos a kérdés. A költségvetés viszont, amit a darab kivitelezésére költhetünk véges. Megint rajtam fog csattogni az ostor, vagy nevetni a közönség, hogy nem találok két egymáshoz passzoló kelléket. Amatőr vagyok. Hiába, amíg nem az én kezemben van a pénztár kulcsa, nincs mitt-ennem. Illetve tennem.
Valószínű, hogy a fekete Thonett fogas átfestődik a fonott bútorok színére, tán így kevésbé lesz feltűnő. Nem húzza el a nézők szemét a Jelenségekről. S a gramofonlemez megforgatásának problémájához kérni fogom (minden kütyühöz értő) Robi barátom segítségét. Megígérte. Lám, lám, kapcsolatok kérdése az egész.



november 4., Grisnik Petra


Azt mondják, egy menyasszony késsen 8 percet. Mert a megfelelő mértékű várakozás fokozza az izgalmakat.


9.45. Beérek a színházba, kezdődik a nap. Megiszom a második kávém. Felveszem a próbaruhám. Csendben szentségelek a magas sarkú cipő miatt. Belelapozgatok a szövegkönyvbe. Aztán várok. Várok, hogy a hangszóróból az recsegjen: Grisnik. Mert akkor jövök én. És erre bizony néha várni kell. Erre sokszor várni kell. Erre elég sokszor kell várni... Mert nincs matematikus a földön, aki ki tudná számolni, hogy mennyi időre van szükség egy mozgás rögzítéséhez, egy állapot megszületéséhez vagy egy tegnapi felidézéséhez. Tehát az ember vár, amíg ez megtörténik, hogy aztán vele is megtörténhessen.

10.30. Előveszem a keresztrejtvényem. Olvasni itt ritkán lehet, mindig történik valami, ami elvonja az ember figyelmét. Úgyhogy inkább egy jó olasz módra.

11.00. Elgondolkodom egy újabb kávén. Aztán lemondok róla, sok lenne egy reggelre. Kicsit el is szontyolodom. Az is eszembe jut, hogy egy fiúra biztosan nem várnék ennyit. De ez mégiscsak egy munkahely...

11.30. Szünet van a színpadon. Iszom egy kávét, de csak mert mindenki iszik. Szociális koffeinista vagyok. Átolvasom a jelenetem, most már biztosan én jövök! Kérdezem a többieket, milyen hangulat van odafenn (a büfé tudniilik odalenn). Jó, mondják, vissza is megyünk az elejére. Tehát megint nem én jövök.

12.00. Két óra telt el. Kiolvastam a napilapokat, szanaszét fejtettem minden keresztrejtvényemet. Üldögélek. Menetrend szerint általában ekkor érkezik az első ásítás. Nem vagyok igazán jó ebben a várakozás-dologban. Egyesek ezt életkorhoz kötik. Merthogy a türelmetlenség oka nálam nem a várakozás maga, hanem a tétlenség. Bankban, postán, orvosi rendelőben buddhai nyugalommal ücsörgök órákig. Ott ugyanis nem buzgat a tettvágy. Ellentétben... A színészek általában szeretnek próbálni. A legtöbb. Én szeretek. Szeretem a reggeleket is. Mert még bármi lehet. És a próbában is ez a jó. Váratlan dolgok történhetnek, ha olyan a csillagok állása. Mindenesetre én most nagyon sok energiát tudnék belefektetni, az biztos!

13.00. Eszembe jut a Kis Herceg Rókája. Nem lehet csak úgy akármikor találkozni azzal, akit szeretünk, meg kell neki adnunk a lehetőséget, hogy várjon minket, mert akkor díszbe öltözteti a szívét. Ezen gondolkodom. Meg még egy kávén.

13.30. Ez határozottan az én nevem volt. Én jövök! Na, ilyenkor jön a veszett pumpálás a takarásban, mielőtt belépne az ember. Megpróbálni a lehetetlent: visszatermelni némi energiát. Az ugyanis szépen lassan elcsorog, hiába hoz be reggel jómunkásként az ember egy nagy adagot. A tétlenség sokkal többet fogyaszt százon, mint a munka. 
Hát, húsz perc. Ennyi jutott nekem mára. Gyorsan letelik, este folytatjuk.
Várni sokmindenre lehet. Kevés dologra érdemes. Például a Mikulás. Benne még sosem csalódtam. Pedig 364 napig várom.

Ha a pontosság a királyok erénye, akkor a türelem a szenteké.

Egykori kedvencek diadalmas visszatérése Csikyvel a Csikybe

2010. november 22. Vas András

A szerző halála 119. évfordulóján, vendégként visszatért hajdani kedvencek főszereplésével mutatták be Csiky Gergely A nagymama című színművét a kaposvári színházban.

Tulajdonképpen nem csináltak semmit, ám mégis felcsattant a nyíltszíni taps. Csak álltak a díszlet közepén, apró mozdulatokkal, gesztusokkal, egy sejtelmes mimika kellett csak hozzá, ám mégis úgy tűnt, mintha elsuhant volna valami a színpad fölött. Mert ebben a néhány másodpercben benne volt minden, amit a színjátszásról tudni lehet. Tanulni nem, ehhez több kell, sokkal több, mint amit az színészoskolában tanítanak a növendékeknek. És ettől volt anno Kaposvár Kaposvár, ettől számított Színháznak - így, szigorúan nagy betűvel - a Csiky, hiszen a nagyérdemű előadásról előadásra átélhette mindezt. Ebben az apró jelenetben, Molnár Piroska és Spindler Béla kettősében összefoglaltatott úgy harminc esztendő, a Jelenség, illetve kis kapszulányi esszenciája. Melyet értett és honorált a publikum.

Persze sejteni lehetett, hogy a nagyérdemű szeretni fogja őket, hisz újdonat színpadra lépésük a múltat, az ifjúságot - legalábbis ifjabb kort -, emlékeket idézett, s a nosztalgia az egyik legbiztosabb út a sikerhez. No és a megfelelő darabválasztás, s Csiky Gergely műve, A nagymama mindig telitalálatnak bizonyult. Kellemes, érzelmes,
könnyen érthető történet, kidolgozott figurák, tálcán kínált lehetőség. Jutalomjáték. Színésznek, közönségnek egyaránt.

forrás: sonline.hu

A teljes cikk olvasásához kattintson ide



Nagymama és a kamatos kamatláb

2010. november 21.  Vas András

A színészbüfében találkozunk, bocsánatot kér, hogy nem az öltözőjében ülünk le, de egész nap próbált, enni sem volt ideje.

- Akkor, gondolom, a járókeret-takaró hímzésével is elmaradt.
- Pedig lassan tényleg szükség lenne rá - feleli nevetve Molnár Piroska. - Főként egy ilyen darab után, amikor egész nap magas sarkúban kellett parádéznom. Amúgy csak laposat hordok, így hát kivannak a lábaim.

- Egy hálás szerep árnyoldala.
- Mindegyik annyit ér, amennyit kihoznak belőle.

- A nagymama mégiscsak A nagymama. Elég csak arra gondolni, Tolnay Kláritól vagy Dajka Margittól örökölte.
- Nem hiszek az ilyesmiben! Hiszen ha így nézzük, mindenki csak levetett szerepeket kapna. Sőt, Szerémi grófnét Csiky annak idején kifejezetten Blaha Lujzának írta. Papíron más nem is játszhatná.

- Akkor úgy mondom: általában szeretik a színésznők.
- Mert a közönségnek tetszik maga a darab: érzelmes, humoros, szerethető.

- Színészszemmel is?
- Számomra mindenképpen, hiszen a pályám része, s örülök, hogy olyasmiből élhetek, amit szeretek csinálni.

- Ha annak idején, a második világháború után nem zárul le a határ, s az édesanyja visszamegy Erdélybe, ahogy tervezte...
- ...valószínűleg akkor is így alakult volna az életem. A színészet ugyanis nem helyhez, országhoz kötött. Ha egyszer kitör az emberből...

forrás: sonline.hu

A teljes interjú olvasásához kattintson ide



Hangos taps és halk kétely – A Csiky Gergely Színház A nagymama című előadásáról
- Vass Norbert -

Ahogy a műsorfüzet címlapjára tekintek, a színházi plakátok aranykora dereng fel lelki szemeim előtt. A századvég, a boldog békeidők világa. No meg a korszak színháza is, hisz ebben a közegben, és elsősorban ennek a közegnek készült Csiky Gergely: A nagymama című vígjátéka.

A borítón elegáns, feketébe öltözött hölgy, valamint egy kemény arcélű, csákót viselő úr. Mindketten marionett-bábot tartanak a kezükben. A nő egy leányt, az úr pedig egy fiút. Ennyit bizonyosan tudhatunk, mikor elfoglaljuk helyünket a nézőtéren. Azt pedig már a színdarabból tudjuk meg, hogy a finom kontúrok Szerémi grófnét és Örkényi bárót mintázzák, a bábként irányított figurák pedig nevezettek egymásért epedő unokái. Szintén a színpadon válik világossá, hogy egykor ők is szerelmesek voltak egymásba, ám egy náluknál is hatalmasabb bábjátékos - a grófné atyja - az ő szerelmüknek véget vetett. De vajon elérkezett-e az idő, hogy egy boldogtalanságban leélt élet után túllépjenek fájdalmukon és sérelmeiken, s hogy unokáik boldogsága által találjanak rá saját boldogságukra? Címszavakban erről szól Csiky Gergely vígjátéka, melyet Schwajda György álmodott és Szikora János állított a kaposvári Csiky Gergely Színház színpadára.

forrás: kaposextra.hu

A teljes cikk olvasásához kattintson ide


Premier előtt a Nagymama

Pénteken újra a kaposvári színpadon játszanak az úgynevezett Csiky Jelenség nagyjai. Koltai Róberten és Spindler Bélán kívül Molnár Piroska is főszerepet kapott. A színésznő jutalomjátékának tekinti a Nagymamát. A humorban, fordulatokban és érzelmekben gazdag darabot Szikora János rendezte.

forrás: kapos.hu

A teljes cikk és a videó ajánló megtekintéséhez kattintson ide

Műsor
Facebook
Instagram
Hírlevél