Könnyen kezelhető, akadálymentesített, képernyőolvasók számára optimalizált verzió eléréséhez kattintson ide!

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

TURAI        És e mögött a fal mögött lakik ő, a boldog menyasszony. Tulajdonképpen klasszikus helyzet. Ugyanaz, mint Pyramus és Thisbe helyzete a Szentivánéji álomban. Szerelmesek egymásba... és egy fal választja el őket. Hogy mondja Pyramus? „Te fal, óh fal, óh fal, drága kedves válasz, Mely az ő telekjük, s a miénk közt állasz.”

GÁL        Jó, jó. Megint színház, megint színház!

Molnár Ferenc

 

A huszadik századi magyar irodalom egyik legnagyobb hatású, minden esetre külföldön legismertebb alkotója volt az 1878. január 12-én Budapesten született, és 1952. április elsején New York-ban meghalt Molnár Ferenc. Gyors írói sikerét A Pál utcai fiúk című regénye hozta meg, mely a világirodalom egyik legszebb ifjúsági klasszikusa. Szórakoztató vígjátékai közül kiemelkedik Az ördög (1907), a Liliom (1909), Az üvegcipő (1924), valamint a Játék a kastélyban (1926).
Molnár Ferenc a Játék a kastélyban megírásának előzményéről: „Feleségemmel (Darvas Lilivel) a bécsi Hotel Imperialban laktunk. Lili éppen akkor tanult németül: egész nap klasszikus német darabokat kellett felolvasnia. Egyik délután benézett hozzám egy jóbarátom, és ahogy leültünk beszélgetni, egyszer csak látom, hogy izgatottan talpra ugrik. Meghallotta, hogy Lili a szomszéd szobában épp azt mondja dallamos németséggel és nagy beleéléssel: „Szeretlek! Szeretlek! Meghalok érted!” Csoda, hogy felfigyelt? Én is talpra ugrottam nyomban. Az ajtóhoz rohantunk, feltéptük, és azt láttuk, hogy Lili éppen némettanárának, dr. Hocknak szavalja el ezt a forró szerelmi vallomást. Teljesen ártatlan helyzet – mégis, mennyire gyanúsnak hangzott! Ez a jelenet adta az ötletet, de ugyanígy mondhatnám, hogy a Hamletből vettem.”
A történetben Ádám, az álmodó fiatal zeneszerző, kollégáival, Turaival és Gállal váratlanul megérkezik egy kastélyba a Riviérán. A vendégek egyike Ádám menyasszonya, Annie, a híres primadonna, akinek a szobája éppen szomszédos az újonnan érkezettekével. A falon keresztül véletlenül meghallják, ahogy a nő és korábbi szeretője, Almády, szenvedélyes párbeszédet váltanak egymással. A kétségbeesett Ádám öngyilkossággal fenyegetőzik. Turai azonban rájön, hogyan lehetne megmenteni a helyzetet...
Molnár Ferenc színművét Mohácsi János rendezésében tekinthetik meg színházunk nézői.


(Györgyey Klára: Molnár Ferenc. Bp., Magvető, 2001. felhasználásával)

Molnár Ferenc

JÁTÉK A KASTÉLYBAN

Anekdóta három felvonásban

Szereplők:

Turai...............................................................................Kovács Zsolt
Gál..............................................................................Kelemen József
Ádám..............................................................................Takács Géza
Annie.............................................................................Grisnik Petra
Almády...............................................................................Kocsis Pál
Titkár.............................................................................Szvath Tamás
Lakáj.......................................................................Karácsony Tamás


Díszlet: Fodor Viola Jelmez: Remete Kriszta
Zene: Zságer-Varga Ákos Dramaturg: Mohácsi István
Súgó: Kirsch Veronika Ügyelő: Bors Gyula
Világítástervező: Memlaur Imre Segédrendező: Hatvani Mónika

Rendező: Mohácsi János


Bemutató: 2010. december 17.

Az előadás két szünettel 22.45-ig tart

Dátum Bérlet Színpad
2010. 12. 16 19:00 Főpróba bérlet Nagyszínpad
2010. 12. 17 19:00 Csiky bérlet Nagyszínpad
2010. 12. 18 19:00 Blaháné bérlet Nagyszínpad
2011. 01. 04 19:00 Csokonai bérlet Nagyszínpad
2011. 01. 12 19:00 Vörösmarty bérlet Nagyszínpad
2011. 01. 14 19:00 Katona bérlet Nagyszínpad
2011. 01. 19 19:00 Táncsics bérlet Nagyszínpad
2011. 01. 20 19:00 Petőfi bérlet Nagyszínpad
2011. 01. 21 19:00 Kiss Manyi bérlet Nagyszínpad
2011. 01. 22 19:00 Ódry-bérlet Nagyszínpad
2011. 01. 27 19:00 Madách bérlet Nagyszínpad
2011. 01. 29 19:00 Somlay bérlet Nagyszínpad
2011. 02. 03 19:00 Komor István bérlet Nagyszínpad
2011. 02. 05 19:00 Déryné bérlet Nagyszínpad
2011. 02. 10 19:00 Erkel bérlet Nagyszínpad
2011. 02. 12 19:00 Uray bérlet Nagyszínpad
2011. 02. 13 15:00 Berzsenyi bérlet Nagyszínpad
2011. 02. 18 19:00 Noszlopy bérlet Nagyszínpad
2011. 02. 25 19:00 Bérletszünet Nagyszínpad
2011. 03. 08 19:00 Egyetemi bérlet Nagyszínpad
2011. 05. 25 19:00 Bérletszünet Nagyszínpad
Állítópróba
Őszibarack

A galériák megtekintéséhez kattintson a képre!

Állítópróba

Játék a kastélyban - állítópróba

próbafotók

Játék a kastélyban



Ady Endre: Molnár Ferencz színpada. Nyugat, 1910. december 16.


Bolond dolog ez: engem, az avas színház-lenézőt, gyalázatosan érdekel a Molnár Ferenc színpada s kezd érdekelni általában Molnár Ferenc révén és által a színpad. Ennek a kiválóan és különösen budapesti intellektusnak, a Molnár Ferencének, valamikor, egykoron, nem is régen majdnem bámész rabja lettem s e gyöngeségemért ma se pirulok. Varázsos, nagyszerű ember, akiről hirdetve hirdettem amaz említett időben (s hirdetném ma is, ha egészségem, időm és alkalmam volna hozzá), hogy nyolcvan író lakik benne, s hogy nyolcvanszor többet adhatna, mint ad. Fölsülne s fölsül az a rossz indulatú valaki, aki itt s e bizarr mondásban valami orvot, becstelent szimatol: Molnár Ferencnek egy nyolcvanad része is nyugtalanítóan ragyogó, hatalmas talentum...Ilyen a színpada is, amilyen ő, kettős: minden rögtönös sikert s minden legendásabb, apostolibb sikert egyszerre megkaparintani akaró. Szimbólumai pazar fényűek, bár könnyűek, mégis nemesek, de a szimbólumok fölött táncol a mai, összes publikumnak szánt, ravasz, divatos tánc. Majdnem páratlan munka: a kettősséggel mindenkinek kedvébe járni, az utolsó karzatosnak, az előkelő páholyos senkinek s a mániákus esztétának. Ez a Molnár Ferenc színpada s ez az a Molnár Ferenc, aki igenis meg tudta csinálni, amit különb kultúrák sikerre vágyó íróművészei is csak a vagy-vaggyal tudtak elintézni. Elbuktak, mert művészek maradtak vagy diadalmaskodtak, mert teljesen eldobták a színpadon becsületük és művészetük terhét. Az idő talán elbánik hamar Molnár Ferenccel - a színpad Molnárjával, de meg a szerencsének nincs állandó fia s ilyen Niagara fölötti kötéltánc a nyakába kerülhet bárkinek. Mégis azt kívánnám, hogy csinálja tovább, s hogy kikerülje azt a tragikus összetűzést, mely az ő kettőségében a budapesti írótalentum s a poéta között támadhat. Én mindenesetre köszönőm Molnár Ferencnek, hogy a talán igaztalanul lenézett színpad felé kíváncsisította elfogult és fáradt szemeimet.


forrás: http://www.pim.hu/

Schöpflin Aladár: Játék a kastélyban
Molnár Ferenc "anekdotája" a Magyar Színházban


Valóban játék, csaknem súlytalanul könnyű, fordulatos, megállás nélkül, folyton mozgó és mindenekfelett példátlanul mulatságos. Az első pillanatban megfogja a nézőt, játszik vele, érdeklődésre kényszeríti, mulattatja, nem ereszti ki kezéből egy másodpercre sem, nem enged neki pauzát, föleszmélést és a végén útravalót küld vele: azt az emléket, hogy kitűnően mulatott. Molnár Ferenc megint előkerítette azt a kvalitását, amellyel első sikereit szerezte. Ő ma a nagyvárosi közönség legnagyobb mulattatója, a maga nemében páratlan az egész világon. Nem csupán ez, sőt ennél jóval több, de ez a tömegek számára legfeltűnőbb tulajdonsága. S csak a rossz gyomrú nagyképűség mondhatja, hogy ez nem művészi érték: a világ minden nagy írója törekedett rá, az irodalomnak első feladata - nem rangban, hanem időben első, persze még más nagyobb feladatok is következnek utána - hogy szórakoztassa az embereket.

Molnár új darabjának az anyaga nem olyan nagy súlytalan, mint amilyennek látszik. Egy olyan embernek a kritikája van benne színházról, színműírásról, színészségről, aki a szenvedély kizárólagosságával érdeklődik ezek iránt a dolgok iránt, fél életet eltöltött és rengeteg tapasztalatot szerzett bennük, életének legfőbb gondja, öröme, keserűsége voltak, minden idegszála tele van velük s önmagát persziflálja, mikor persziflázst ír róluk. Már annyira van velük, hogy a színház és az élet, játék és valóság összefolynak tudatában, ahogy a darabbeli drámaíró furcsa agyberendezésénél fogva mindent, amiben az életben beleütődik, azonnal színdarabbá, színházi jelenetté próbál formálni, a színész és a színésznő pedig a valódi szerelmi jelenetben ugyanazon a szavaló hangon ömlengenek, mintha szerepet játszanának. Ugyanúgy csúszkál a szerző gondolata is azon a határvonalon át, amely a valóságot a színpadtól elválasztja. A rivaldán túl nem egy másik élet folyik, hanem egy másik játék s az élet nem tűnik fel Molnár előtt sokkal reálisabbnak és fontosabbnak, mint a színház. Ez az ő élettapasztalata, valahogy bele van rejtve minden darabjába s ebben a mostaniban egész nyíltan kimondódik.

Az élettel és a színházzal azonban itt egy olyan író játszik, aki magasan felettük áll. Az óriás gyermek játéka ez, aki a német vers szerint fölkapja a szántóvető embert ekéstől, ökröstől és játékszert akar belőle csinálni. Az író olyan magasan áll meséje és alakjai fölött, hogy ebből adva van az a játék, melyet velük űz. Nagyon kicsinyeknek és furcsáknak látja, nem is tudja őket komolyan venni. Letorzítja őket a bohózatig. Tudna nagyobb dolgokkal is játszani, de most erre van kedve. Ebből a nagy különbségből, mely közte és a témája között van, származik nemcsak bámulatra méltó biztonsága, hanem az a feszültség is, amelyet az első jelenettel megteremt s amelyből úgy pattannak ki az ötletek - helyzet- és szó-ötletek egyaránt - mint a nagyon erősen megfeszített íjból a nyilak. A darab első percében már áll a színpadon és tele van vele a színház. Három szmokingba öltözött férfi bejön a szobába, cigarettára gyújtanak, szótlanul ülnek néhány percig, még semmi sem történt, egy szót sem szóltak és már oda van szegezve a figyelmünk. A következő percek rövid párbeszédében pedig már exponálva is van a cselekmény: tudjuk már, hogy itt két színdarab-író és egy zeneszerző van előttünk, akik most operettet írnak közösen, tudjuk, hogy a három közül Turay az, aki a cselekményt dirigálni fogja, bár maga közvetlenül nem vesz részt benne, tudjuk, hogy a zeneszerző szerelmes a készülő darab primadonnájába s ebből a szerelemből fog a komplikáció származni. De megtudjuk a darab hangját is: amint Turay első szava elhangzik: "azon gondolkozom, hogy milyen nehéz egy színdarabot elkezdeni," - már akkor nyilvánvaló, hogy kétélű lesz a tónus, a játék egyszerre a nézőtér és a színpad felé van fordítva, a darab minduntalan át fog lépni a rivaldán. Nagy várakozással nézünk a következendők elé, mert a szerző értésünkre adta, hogy le fogja leplezni a drámaírást és a színházat. S a továbbiakból kiderül, hogy egyik sem tud már az életben élni, belekerültek a játék negyedik dimenziójába, a drámaírónak az élet csak arra való, hogy drámává formálja, a színész pedig már nem is tudja csinálni az életet, minden csak szerep az ő számára.

De persze ezt csak utólag hámozza ki az ember, amíg a színházban ül, csak az ötletek tűzijátékát látja. S ebben Molnár mester: ötletei soha sincsenek a cselekményre ráapplikálva, mindig a cselekmény pillanatnyi helyzetéből pattannak ki és ezért akár originális elmésségek, akár bohózati viccek, mindig hatásosan csattannak el. Molnár nagyszerűen tudja tempírozni az aknáit, mindig pontosan robbannak fel. Ez több, mint technikai bravúr, ez a színpad természetének olyan érzése, amelynek számára nincs is többé technika, illetőleg amelynek számára a technika kifejező eszköz, nem pedig leküzdendő nehézség. Ezért látszanak jelenetei könnyebbeknek, mint amilyenek: nem érezni rajtuk a közeg ellenállását. De hogy milyen komplikált feladatokat tud bennük az író megoldani, azt látni a harmadik felvonás próba-jelenetében. Itt egy hirtelen összeeszkábált színdarabot játszanak el, amelybe bele van dolgozva az első felvonásban a három színpadi szerző által kihallgatott szerelmi jelenet. A próba-darab szövege parodisztikusan ostoba és ízetlen, lehetetlen volna unalom nélkül végighallgatni, de rendkívül mulatságossá teszi a valóság és színjáték folytonos elegyedése, a két színész az ostoba és ízetlen alakokban önmagukat játsszák, maguk is ostobák és ízetlenek s ezt folyton érzik. Ezért az egész komédia nemcsak a zeneszerző megvigasztalására való, hanem egyúttal a színésznő büntetése buta hűtlenségéért, a színészé buta szoknyavadász mivoltáért. S hogy a színész ezenfelül még külön büntetést is kap a nehéz, hosszú francia szavakban, melyeket be kell magolnia, ez már csak komikai ráadás, a szerző bosszújának kitöltése.


forrás és folytatás: http://epa.oszk.hu/

Kárpáti Tünde: Molnár Ferenc sikerdramaturgiája

Molnár Ferencet a huszadik század első három évtizedének egyik legsikeresebb drámaírójaként tarja számon a színháztörténet.
Az ördög (1907) című vígjátékának vígszínházi, majd Ermete Zacconinak köszönhető olaszországi bemutatójával indul el nemcsak a darab, de a szerző világkarrierje is. Azóta is kevés magyar drámaíró ért el olyan sikereket külföldön, mint amilyet Molnár a tízes-húszas évek Európájában és javarészt a század második évtizedének Amerikájában. Molnár egy 1921-es interjúban arról számol be, hogy Az ördögöt csak Amerikában egyszerre négy társulat mutatta be, összesen 364 amerikai, 200 német, 43 olasz és 32 magyar színpadon játszották 14 év alatt.1

Háromtucatnyi drámája közül a szerző életében tizennyolcnak volt premierje amerikai színpadon, a legtöbbnek nagy sikerrel. Hiteles és adathű Molnár-monográfia híján szükségét érzem néhány mondatban sorra venni ezeket a darabokat.

Az első amerikai feltűnést jelentő Az ördög után két vígjátéka, A testőr és A farkas a budapesti premier után három, illetve két évvel jut színpadhoz a tengeren túl. Ezek bemutatója után hétévi csend következett az amerikai Molnár-premiereket illetően. Legközelebb (1921-ben) a 12 évvel korábban írt Liliom került színpadra. Színrevitele Molnár-dömpinget indított el: az 1922-es év az öt évvel korábban írt Úri divat, 1923 az előző évben keletkezett Égi és földi szerelem, illetve a három évvel korábban írt A hattyú, 1924 a Budapesten tizenkét éve bemutatott A farsang, 1925 pedig az előző esztendőben írt Az üvegcipő premierjét hozta. Ahogy a dátumokból is látjuk, általában kellett néhány év, amíg európai sikere a tengeren túlra is átterjedt, a húszas évek második felében viszont már Amerikában is gyorsabban reagáltak az európai bemutatókra, amivel összességében még nagyobb diadalhoz juttatták a Molnár-darabokat. A Játék a kastélyban ősbemutatója egyenesen New Yorkban volt; huszonnégy nappal előzte meg a Henry Miller's Theatre-ben Holbrokk Blinn rendezése a Magyar Színház-beli Molnár Ferenc-rendezést. A Wodehouse által átdolgozott The Play's the Thing címmel játszott darab tetszését - 326 előadást - egyetlen másik Molnár-darab sikere sem múlhatta felül. Ez a diadal belépő volt ahhoz, hogy a következő vígjáték - az Olympia - ne több éves csúszással, hanem még a Magyar Színház bemutatójának évében, 1928-ban eljusson amerikai színpadra, s az ezt követő két darab - Egy, kettő, három; A jó tündér - is a magyarországi bemutatótól számított egy éven belül jelenjék meg a Játék a kastélyban ősbemutatójának helyt adó Henry Miller's Theatre-ben. Az, hogy Molnár-darab a magyarországi premiert követő egy éven belül színre kerüljön Amerikában is, 1926-ig három drámával esett meg: Az ördöggel, az Égi és földi szerelemmel,2 illetve Az üvegcipővel.

Öt év alatt (1926 és 1931 között) az amerikai színpadokon egy magyar szerzőtől hét darabot is bemutatni nem volt mindennapos dolog.3

Ahogy látjuk, Amerikában a húszas évek hozták meg az igazi dicsőséget Molnárnak. Ez egybeesik azzal a váltással, ami Molnár oeuvre-jében az első világháború és az 1919-es események után figyelhető meg, tudniillik, hogy a prózaírást drámaírással váltotta fel. Tíz év alatt (1920 és 1930 között) tizenegy drámát írt, ebből kilencet - az Előjáték a Lear királyhoz és a Riviéra kivételével - Amerikában is bemutattak. Bár az ebben az időszakban keletkezett A hattyúnak három, az Ibolyának és a Marsallnak kilenc, A vörös malomnak öt évet kellett várnia a New York-i premierre, a többi ekkor született darabja - mint említettem - szinte azonnal elkerült a tengerentúlra, amely tény sikerességének egyik fokmérője is.

A harmincas évekbeli kilenc műve közül azonban már csak négyet mutatott be New York, ezek közül is csak A jó tündért a keletkezés évében, a többit (az átírt Cukrásznét és a Csoda a hegyek közt címűt) a negyvenes években, illetve a Valakit csak 1977-ben.4 Ebben az évtizedben mind Európában, mind Amerikában leáldozóban volt Molnár csillaga - legalábbis ami a színházi premiereket illeti.

Ezzel párhuzamosan azonban egy másik területen - a mozifilmek terepén - új sikereket élhetett meg a szerző. Amerikai stúdiók számos drámájából készítenek - kisebb-nagyobb változtatásokkal - filmet.

Legelőször 1908-ban, a New York-i premier évében The devil címmel Az ördögből.5 1925-ben A hattyú került sorra,6 majd 1929-ben az Olympia.7 A harmincas években a Liliomot,8 A testőrt, A jó tündért, a Nagy szerelem című színművét, Az ismeretlen lányt viszik vászonra. A negyvenes években újabb feldolgozásban A testőrt és A jó tündért, majd a Delilát.

Mind a színpadi premierek nagy száma, mind a megfilmesített drámák mennyisége arra mutat, hogy Molnárt - magyar írók közül elsőként - egyedülálló sikerek érték a tengeren túl.

Mi lehet ennek a páratlan diadalnak az oka?

forrás és folytatás: http://jelenkor.net/




Tőr lesz e darab


Koltai Tamás

(...) Mohácsi János, a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásának rendezője radikálisan kiaknázza a darabbeli darabban rejlő lehetőségeket. Tulajdonképpen erre építi az egész játékot. A darab a kulcs. De nemcsak a Molnár Ferenc-i cselekmény sziporkázó megoldásához, hanem a szereplők közötti viszonyok átvilágításához és kibontásához. Mohácsi ezáltal emeli a tétet. Meghagyja Molnárt Molnárnak, de új értelmet is ad - nemcsak a Molnár-darabnak, hanem Molnár színházának, még általánosabban magának a színháznak, ami a Játék a kastélyban differentia specificája. Föloldja a Molnár-játszás paradoxonát, ami abban merül - és múlik - ki, hogy Molnárt nem lehet úgy játszani, mint eddig, viszont máshogy sem lehet. Molnár nem Shakespeare (vagy Molière, vagy Euripidész, vagy Schiller), aki megszólal bármilyen időbe és térbe helyezve (vagy bármilyen időtől és tértől függetlenül), ő egy adott kor életforma-, viselkedés- és környezetkultúrájának, stílusának és kommunikációjának része, amiből ma már semmi sem létezik, és ha mesterségesen akarják előállítani, mesterkélt, üres és hiteltelen lesz (mint a Molnár-előadások túlnyomó többsége), ha pedig látványosan szakítanak vele, a lényegétől fosztják meg, és ezért nem működik (mint a Kamra jó pár évvel ezelőtti Játék a kastélyban-produkciója). Molnárt megszüntetve megőrizni csak különös műgonddal és tehetséggel lehet.

Az elején Mohácsi még csak vadít egy kicsi, szokásához híven. Réseket üt a szalonias halkságon és finomságon. Mint a falakon. Fodor Viola díszlete inkább faácsolatú skandináv motel, mint masszív kastélyszoba. (Lehetnének panelvékony falak egy kastélyban?) Remete Kriszta benne hagyta a fércet a férfiruhákban. A rendező egy könnyűszerkezetes darabkonstrukciót vesz munkába, amely jobban megfelel a játszi pille tartalmaknak, mint a komótos kastély a nehéz bársonyfüggönyeivel, de félő, hogy ha nagyobb terhet rak rá, esetleg összeroskad alatta. Ahogy az üvegpanel is betörik, amikor a hevesen összekapaszkodott Anni és Almády bezuhan rajta a folyosóról. Vajon nem törik-e össze ugyanígy a Molnár-darabszerkezet, ha súlyosabb tartalmat kell megtartania az eredetiben megírt frivol színházi zsonglőrködésnél?

forrás: es.hu

A teljes cikk olvasásához kattintson ide







Megoldja líraibban

Molnár Ferenc dramaturgiájának keresztezése Mohácsi Istvánéval; régi és új kaposvári színészek találkozása Mohácsi János rendezői professzionalizmusával; életbevágó kérdésekre való rákérdezés: az évad egyik legfontosabb előadása. MARKÓ RÓBERT KRITIKÁJA.

Molnár Ferenc kései remekéhez, a Játék a kastélybanhoz színpadainkon (tapasztalataim szerint) örökös könnyed, korfestő szalonvígjátéki előadásmód tapad. Ehhez pedig előkelő szalonkörnyezet, pompás bútorok, előkelő jelmezek, fény és csillogás - továbbá a rajtuk röhögünk általános, felszabadító érzése. Ha mindez így van, Mohácsiék kaposvári előadása valóságos paradigmaváltás. 

A szalon ugyan itt is szalon, a kastély pedig kastély, ám Fodor Viola díszletterve csupán váz: fehérre festett fenyőfából emelt hatalmas, kétszintes ácsolat, amely minden oldalról ki-, be- és átjárható, -látható, -világítható, azaz hangsúlyozottan absztrakt színházi tér. És az elegancia is elegancia, csakhogy Remete Kriszta estélyi ruhái, frakkjai, öltönyei, szalonkabátjai nem többek jelzésnél: végük rojtos, fércelésük szabad szemmel is jól látható. Vagyis az előadás képisége hangsúlyozottan üzeni, hogy nem a valóságos valóság, hanem a megképzett - színházi - valóság tárul fel a néző szemei előtt.

Mohácsi János rendezése is ezt a motívumot látszik kibontani, több szemszögből. Egyfelől - a teljes közönség számára érthető módon - úgy, hogy a mindenkori szerepjátszás mindenkori elkerülhetetlenségére és bizonyos értelemben következményeire mutat rá; másfelől - konkrétan a kaposvári és az elmúlt évtizedek Kaposváron zajló szellemi munkáját figyelemmel követő néző számára dekódolható módon - úgy, hogy a történetet időről időre színházi önreflexióba fordítja; végül pedig, s ezt nem tudom, csak sejtem, saját maga és színészei számára tényszerűsíti, hogy a színházi társulat nem (elsősorban) hivatalos kötelék, hanem annál jóval szorosabb, szellemi közösség.

Forrás: revizoronline.com

A teljes cikk olvasásához kattintson ide


Mohácsiék kaposvári játéka



Vass Norbert

Vegyünk két sikeres színházi társszerzőt. Nevezzük őket, mint Molnár Ferenc Játék a kastélyban című művében, Turainak és Gálnak. Vagy hívjuk őket, akár az előadás rendezőjét és dramaturgját, Mohácsinak. Istvánnak és Jánosnak. Vegyük hozzá, hogy gondolataik minduntalan a színház körül forognak, életük félig színház, félig valóság. Vagy e kettő összemosása, összemosódása. Kiváló vígjáték-terep. Csoda klassz anekdóta!

Molnár Ferenc 1926-ban írt, háromfelvonásos anekdótájában két befutott színpadi szerző és pártfogoltjuk, a fiatal zeneszerző egy tengerparti kastélyba érkezik. Legalábbis a dráma szerint. Mohácsiéknál azonban mintha bokszmeccs kezdődne: egyik sarokban a valóság, a túlsó szorítóban pedig a színház, gongszóra sötétül el a nézőtér. Rövid, hangulatos zongorajáték után három fércelt frakkos úr lép a fakó-fehér, félkész-deszkázott díszletbe. Öltözetüket, környezetüket alaposan megfigyelhetjük, míg komótosan szivarra gyújtanak, hiszen egy szót sem szólnak. A kastélyt csak váza, a tengerpartot az időről időre felharsanó hajókürt jelzi. Távolba néző, súlyos csend és pöfékelés ereszkedik a széksorok közé.

Majd a pöfékelők jó ütemű, pattogós párbeszédbe kezdenek arról, hogy milyen nehéz egy színdarabot elkezdeni. Sietve pár jellemző, szerénytelenül elismerő mondatot szólnak magukról, mi pedig őszinte rajongással tapsoljuk meg őket. Bemutatkozik tehát Turai (Kovács Zsolt), a lángoló, színháztól szabadulni képtelen drámaíró, Gál (Kelemen József), a tisztességes-pesszimista, bonmot-jegyzetelő társszerző, végül Ádám (Takács Géza) a félszeg, szerelmes zeneszerző. Egyszer fény is gyullad a nézőtéren. Ahány eszköz, annyi figyelmeztetés: közönség vagyunk, amit látunk az csupán fikció, szíveskedjünk egy jókora lépést hátrébb lépni, hiszen ez káprázat, színház csupán.

Pedig a színház csak eztán kezdődik...

forrás: prae.hu

A cikk teljes olvasásához kattintson ide


Az ártatlanság elvesztése

Ugrai István


„Megint színház, megint színház!" - kiált fel méltatlankodva Gál, az ünnepelt színműszerző, miközben társíróját, Turait hallgatja, akinek mindenről, de mindenről a színház jut eszébe. Mi elismeréssel mondhatjuk ugyanezt, a Csiky Gergely Színház Mohácsi János (immáron m. v.) rendezte Játék a kastélyban előadását nézve. Ugyanis abban tényleg minden színház.


Kezdve a díszleten (Fodor Viola), amelyek a fal mögötti tartalmat mutatják, és a jelmezen (Remete Kriszta), amelyen a varrás kívül van. Vagy a felütésen: a beérkező három színész megjelenésétől az első megszólalásáig öt-hat perc is eltelik. Játék az emberekkel, a nézőkkel. Ki bírja tovább? Tényleg mennyire nehéz elkezdeni egy színdarabot (különösen, ha a kezdetre már el van kezdve), és mennyivel egyszerűbb mindenki dolga, ha az alapszituációt - a hosszas bevezető szakasz helyett - ismertetik a nézőkkel. Természetesen nem hisszük el, hogy bármilyen szöveg helyettesítené a motivikai háló tisztes megszövését - és ez ebben az előadásban látszik a legjobban. A Mohácsi testvérek (az előadás dramaturgja Mohácsi István, aki néhány motívum esetében korszerűsítette, de a darab struktúráját alapjaiban változatlanul hagyta, úgy, hogy közben minden létező humorforrást kiaknázott) nem maradnak adósok a részletes jellemzéssel, ami nem kevéssé mutat túl az alaphelyzetet felvázoló néhány mondaton.

forrás: 7ora7.hu

A cikk további olvasásához kattintson ide






Férc

Zappe László

Mohácsi János nem dekonstruálta, nem rekonstruálta, nem írta át, nem írta tovább Molnár Ferenc darabját. Bár azt sem mondhatjuk, hogy Kaposváron, immár vendégként, csak úgy megrendezte a Játék a kastélyban-t. Nem az a néhány szövegpoén a fontos azonban, amelyekkel megtoldotta, néha felülírtaMolnár szellemességeit (dramaturg Mohácsi István). Hanem az, hogy a mű lényegével vitába szállt. A jól megcsináltságot vette célba - ezt pedig csakis úgy tehette, hogy lényegében érintetlenül hagyta Molnár dramaturgiai építményét. Nem dózerrel vagy legalább gőzkalapáccsal állt neki a sziklaszilárdnak tudott építménynek, hanem mondhatni sok apró hangyát eresztett rá.

A szereplők mintha az első próbáról jöttek volna ki a szabótól, Remete Kriszta csupa éppen összefércelt ruhát adott rájuk. Fodor Viola díszlete az előkelő kastélyt hatalmas kétszintes ácsolattal helyettesíti be, amelyen precízen be vannak jelölve az illesztési pontok. Mintegy munka közben, építés, alakulás alatt szemlélhetjük a precíz konstrukciót. Nem harsány, de látványos és végig színen maradó irónia kíséri az eseményeket. Maga az előadás pedig hosszú, szellemes, a közönséget megragadó, néma előjátékkal kezdődik. Az első megszólalás már önmagában is poén. Mire tehát Turai azon kezd morfondírozni, hogy milyen nehéz is elkezdeni egy darabot, az már régen tart. A szellemes kioktatás szinte viszszájára fordul. A dramaturgiai leckéket a rendező a továbbiakban is felülírja a maga színházi eszményei szerint, de közben nem bántja aMolnárét. Azt is gondosan működteti.

forrás:nol.hu

A teljes cikk olvasásához kattintson ide




Finoman szőtt viszonyhálók

Játék a kastélyban premier Kaposváron

Molnár Ferenc egyik legismertebb színdarabjában az olasz tengerpartra utazhatunk, két brilliáns színműíró, egy primadonna, egy zeneszerző és egy öregedő hősszerelmes társaságában. Az pedig köztudott, hogy ahol színésznő van, ott bonyodalom is.


A történetben Turai és Gál, a sikeres színműíró-páros új operettjük zeneszerzőjével, az ifjú Ádám Alberttel érkezik a Riviérára, hogy meglepjék

Balogh Annie-t, a primadonnát. A fülig szerelmes Ádám a menyasszonya melletti szobát kapja; ám épp, mikor a három barát készül kinyitni a szobákat elválasztó ajtót, szenvedélyes párbeszédre lesznek figyelmesek: a gyönyörű színésznő odaát egykori kedvesét, Almádyt fogadja...

A kaposvári Csiky Gergely Színház legújabb bemutatójából sokat tanulhatunk: megtudhatjuk például, hogyan dolgozik egy író, hogyan próbál egy színész a határidő szorításában; és azt is, hogyan különböztethetjük meg a beteg lovat a felhőkarcolótól. Felfedezhetjük magunknak a szerelem viszontagságait, hullámvölgyeit, citromszerűségét. Betekintést nyerhetünk a kulisszák mögé; mert sosem tudhatjuk biztosan, hogy amit hallani, látni vagy érteni vélünk, az valóság-e, vagy „csak" színház.

Molnár Ferenc a tökéletes dramaturgiai érzékkel felépített, hatásos pillanatok mestere. A finoman szőtt viszonyhálók átvilágításának, a duplafenekű mondatok sorozatának, a másodperc-pontos időzítésnek, a férfi és nő közti ezerrétegű, soha ki nem bogozható szövevény felrajzolásának, finom szikével történő boncolgatásának és tovább gabalyításának szakavatott értője és művelője.

Kaposváron Mohácsi János veszi kézbe Molnár anekdótáját, és a mestert megillető figyelemmel kezelve új megvilágításba helyezi azt: lebontja a habot a könnyűről, s marad a könny; tétet ad a vígjátéki pillanatoknak, megforgatva ezzel a hagyományt, átértelmezi, és újjá varázsolja a játékot ebben a kastélyban.



forrás: szinhaz.hu

A teljes ajánló olvasásához kattintson ide






Keserű limonádé kifacsart citromból

Vas András


Molnár Ferenc klasszikusát, a Játék a kastélyban Mohácsi János rendezésében, némiképp átértelmezve mutatta be a Csiky Gergely Színház.

A Játék a kastélyban példásan és tanulságosan szembetűnő írói erényei, az elmés szerkezet, a gazdaságos, kiegyenlített dialógusok, a valőrben biztos kézzel elhelyezett önálló kis aforizma és tréfa-csemegék csettintgetve dicsérik lakomázó ínyünkben a jó szakácsot - írta a Nyugat 1927/2. számában Karinthy Frigyes, s mivel a megállapításban minden benne foglaltatik, itt akár be is fejezhetnénk. Esetleg annyit hozzá lehetne tenni, hogy Molnár Ferenc klasszikusát a kaposvári színházban Mohácsi János állította színpadra.
Na, éppen emiatt nincs itt vége a cikknek.

Merthogy Mohácsi Jánosról köztudott, addig-addig fabrikálja, húzza-vonja, illeszti, értelmezi az aktuális darabot, míg egy teljesen egyéni, rengeteg áthallással megspékelt, az eredeti mű mondanivalóját sokszorosan kibővítő előadást nyújt át a nagyérdeműnek.

Éppen ezért is tűnt furcsának az első felvonás. Mintha a rendező komolyan vette volna a színlapon a neve mögött szereplő két betűt - egyelőre emészthetetlen az m. v., hiszen Mohácsi neve 1983 óta összeforrt a Csikyével, ám jelenleg úgy néz ki, egy ideig ez az utolsó vezénylése -, s tényleg csak vendégként vett volna részt a próbákon: hagyta, hadd csordogáljon a maga medrében az előadás, hiszen Molnár elegendő instrukcióval ellátta a színészeket. A Játék a kastélyban hősei cselekvésben és gondolkodásban tipikus molnári figurák, akiknek már iparszerű megjelenítése is garantálja a tisztes sikert.

Aztán a második függönytől megváltozik minden...

forrás:sonline.hu

A teljes cikk olvasásához kattintson ide





Megoldja líraibban

Molnár Ferenc dramaturgiájának keresztezése Mohácsi Istvánéval; régi és új kaposvári színészek találkozása Mohácsi János rendezői professzionalizmusával; életbevágó kérdésekre való rákérdezés: az évad egyik legfontosabb előadása. MARKÓ RÓBERT KRITIKÁJA.

Molnár Ferenc kései remekéhez, a Játék a kastélybanhoz színpadainkon (tapasztalataim szerint) örökös könnyed, korfestő szalonvígjátéki előadásmód tapad. Ehhez pedig előkelő szalonkörnyezet, pompás bútorok, előkelő jelmezek, fény és csillogás - továbbá a rajtuk röhögünk általános, felszabadító érzése. Ha mindez így van, Mohácsiék kaposvári előadása valóságos paradigmaváltás. 

A szalon ugyan itt is szalon, a kastély pedig kastély, ám Fodor Viola díszletterve csupán váz: fehérre festett fenyőfából emelt hatalmas, kétszintes ácsolat, amely minden oldalról ki-, be- és átjárható, -látható, -világítható, azaz hangsúlyozottan absztrakt színházi tér. És az elegancia is elegancia, csakhogy Remete Kriszta estélyi ruhái, frakkjai, öltönyei, szalonkabátjai nem többek jelzésnél: végük rojtos, fércelésük szabad szemmel is jól látható. Vagyis az előadás képisége hangsúlyozottan üzeni, hogy nem a valóságos valóság, hanem a megképzett - színházi - valóság tárul fel a néző szemei előtt.

Mohácsi János
rendezése is ezt a motívumot látszik kibontani, több szemszögből. Egyfelől - a teljes közönség számára érthető módon - úgy, hogy a mindenkori szerepjátszás mindenkori elkerülhetetlenségére és bizonyos értelemben következményeire mutat rá; másfelől - konkrétan a kaposvári és az elmúlt évtizedek Kaposváron zajló szellemi munkáját figyelemmel követő néző számára dekódolható módon - úgy, hogy a történetet időről időre színházi önreflexióba fordítja; végül pedig, s ezt nem tudom, csak sejtem, saját maga és színészei számára tényszerűsíti, hogy a színházi társulat nem (elsősorban) hivatalos kötelék, hanem annál jóval szorosabb, szellemi közösség.

Forrás: revizoronline.com

A teljes cikk olvasásához kattintson ide


Mohácsiék kaposvári játéka

Vass Norbert

Vegyünk két sikeres színházi társszerzőt. Nevezzük őket, mint Molnár Ferenc Játék a kastélyban című művében, Turainak és Gálnak. Vagy hívjuk őket, akár az előadás rendezőjét és dramaturgját, Mohácsinak. Istvánnak és Jánosnak. Vegyük hozzá, hogy gondolataik minduntalan a színház körül forognak, életük félig színház, félig valóság. Vagy e kettő összemosása, összemosódása. Kiváló vígjáték-terep. Csoda klassz anekdóta!

Molnár Ferenc 1926-ban írt, háromfelvonásos anekdótájában két befutott színpadi szerző és pártfogoltjuk, a fiatal zeneszerző egy tengerparti kastélyba érkezik. Legalábbis a dráma szerint. Mohácsiéknál azonban mintha bokszmeccs kezdődne: egyik sarokban a valóság, a túlsó szorítóban pedig a színház, gongszóra sötétül el a nézőtér. Rövid, hangulatos zongorajáték után három fércelt frakkos úr lép a fakó-fehér, félkész-deszkázott díszletbe. Öltözetüket, környezetüket alaposan megfigyelhetjük, míg komótosan szivarra gyújtanak, hiszen egy szót sem szólnak. A kastélyt csak váza, a tengerpartot az időről időre felharsanó hajókürt jelzi. Távolba néző, súlyos csend és pöfékelés ereszkedik a széksorok közé.

Majd a pöfékelők jó ütemű, pattogós párbeszédbe kezdenek arról, hogy milyen nehéz egy színdarabot elkezdeni. Sietve pár jellemző, szerénytelenül elismerő mondatot szólnak magukról, mi pedig őszinte rajongással tapsoljuk meg őket. Bemutatkozik tehát Turai (Kovács Zsolt), a lángoló, színháztól szabadulni képtelen drámaíró, Gál (Kelemen József), a tisztességes-pesszimista, bonmot-jegyzetelő társszerző, végül Ádám (Takács Géza) a félszeg, szerelmes zeneszerző. Egyszer fény is gyullad a nézőtéren. Ahány eszköz, annyi figyelmeztetés: közönség vagyunk, amit látunk az csupán fikció, szíveskedjünk egy jókora lépést hátrébb lépni, hiszen ez káprázat, színház csupán.

Pedig a színház csak eztán kezdődik...

forrás: prae.hu

A cikk teljes olvasásához kattintson ide

Az ártatlanság elvesztése

Ugrai István

„Megint színház, megint színház!" - kiált fel méltatlankodva Gál, az ünnepelt színműszerző, miközben társíróját, Turait hallgatja, akinek mindenről, de mindenről a színház jut eszébe. Mi elismeréssel mondhatjuk ugyanezt, a Csiky Gergely Színház Mohácsi János (immáron m. v.) rendezte Játék a kastélyban előadását nézve. Ugyanis abban tényleg minden színház.

Kezdve a díszleten (Fodor Viola), amelyek a fal mögötti tartalmat mutatják, és a jelmezen (Remete Kriszta), amelyen a varrás kívül van. Vagy a felütésen: a beérkező három színész megjelenésétől az első megszólalásáig öt-hat perc is eltelik. Játék az emberekkel, a nézőkkel. Ki bírja tovább? Tényleg mennyire nehéz elkezdeni egy színdarabot (különösen, ha a kezdetre már el van kezdve), és mennyivel egyszerűbb mindenki dolga, ha az alapszituációt - a hosszas bevezető szakasz helyett - ismertetik a nézőkkel. Természetesen nem hisszük el, hogy bármilyen szöveg helyettesítené a motivikai háló tisztes megszövését - és ez ebben az előadásban látszik a legjobban. A Mohácsi testvérek (az előadás dramaturgja Mohácsi István, aki néhány motívum esetében korszerűsítette, de a darab struktúráját alapjaiban változatlanul hagyta, úgy, hogy közben minden létező humorforrást kiaknázott) nem maradnak adósok a részletes jellemzéssel, ami nem kevéssé mutat túl az alaphelyzetet felvázoló néhány mondaton.

forrás: 7ora7.hu

A cikk további olvasásához kattintson ide



Férc

Zappe László

Mohácsi János nem dekonstruálta, nem rekonstruálta, nem írta át, nem írta tovább Molnár Ferenc darabját. Bár azt sem mondhatjuk, hogy Kaposváron, immár vendégként, csak úgy megrendezte a Játék a kastélyban-t. Nem az a néhány szövegpoén a fontos azonban, amelyekkel megtoldotta, néha felülírtaMolnár szellemességeit (dramaturg Mohácsi István). Hanem az, hogy a mű lényegével vitába szállt. A jól megcsináltságot vette célba - ezt pedig csakis úgy tehette, hogy lényegében érintetlenül hagyta Molnár dramaturgiai építményét. Nem dózerrel vagy legalább gőzkalapáccsal állt neki a sziklaszilárdnak tudott építménynek, hanem mondhatni sok apró hangyát eresztett rá.

A szereplők mintha az első próbáról jöttek volna ki a szabótól, Remete Kriszta csupa éppen összefércelt ruhát adott rájuk. Fodor Viola díszlete az előkelő kastélyt hatalmas kétszintes ácsolattal helyettesíti be, amelyen precízen be vannak jelölve az illesztési pontok. Mintegy munka közben, építés, alakulás alatt szemlélhetjük a precíz konstrukciót. Nem harsány, de látványos és végig színen maradó irónia kíséri az eseményeket. Maga az előadás pedig hosszú, szellemes, a közönséget megragadó, néma előjátékkal kezdődik. Az első megszólalás már önmagában is poén. Mire tehát Turai azon kezd morfondírozni, hogy milyen nehéz is elkezdeni egy darabot, az már régen tart. A szellemes kioktatás szinte viszszájára fordul. A dramaturgiai leckéket a rendező a továbbiakban is felülírja a maga színházi eszményei szerint, de közben nem bántja aMolnárét. Azt is gondosan működteti.

forrás:nol.hu

A teljes cikk olvasásához kattintson ide


Finoman szőtt viszonyhálók

Játék a kastélyban premier Kaposváron

Molnár Ferenc egyik legismertebb színdarabjában az olasz tengerpartra utazhatunk, két brilliáns színműíró, egy primadonna, egy zeneszerző és egy öregedő hősszerelmes társaságában. Az pedig köztudott, hogy ahol színésznő van, ott bonyodalom is.

A történetben Turai és Gál, a sikeres színműíró-páros új operettjük zeneszerzőjével, az ifjú Ádám Alberttel érkezik a Riviérára, hogy meglepjék

Balogh Annie-t, a primadonnát. A fülig szerelmes Ádám a menyasszonya melletti szobát kapja; ám épp, mikor a három barát készül kinyitni a szobákat elválasztó ajtót, szenvedélyes párbeszédre lesznek figyelmesek: a gyönyörű színésznő odaát egykori kedvesét, Almádyt fogadja...


A kaposvári Csiky Gergely Színház legújabb bemutatójából sokat tanulhatunk: megtudhatjuk például, hogyan dolgozik egy író, hogyan próbál egy színész a határidő szorításában; és azt is, hogyan különböztethetjük meg a beteg lovat a felhőkarcolótól. Felfedezhetjük magunknak a szerelem viszontagságait, hullámvölgyeit, citromszerűségét. Betekintést nyerhetünk a kulisszák mögé; mert sosem tudhatjuk biztosan, hogy amit hallani, látni vagy érteni vélünk, az valóság-e, vagy „csak" színház.

Molnár Ferenc a tökéletes dramaturgiai érzékkel felépített, hatásos pillanatok mestere. A finoman szőtt viszonyhálók átvilágításának, a duplafenekű mondatok sorozatának, a másodperc-pontos időzítésnek, a férfi és nő közti ezerrétegű, soha ki nem bogozható szövevény felrajzolásának, finom szikével történő boncolgatásának és tovább gabalyításának szakavatott értője és művelője.

Kaposváron Mohácsi János veszi kézbe Molnár anekdótáját, és a mestert megillető figyelemmel kezelve új megvilágításba helyezi azt: lebontja a habot a könnyűről, s marad a könny; tétet ad a vígjátéki pillanatoknak, megforgatva ezzel a hagyományt, átértelmezi, és újjá varázsolja a játékot ebben a kastélyban.


forrás: szinhaz.hu

A teljes ajánló olvasásához kattintson ide



Keserű limonádé kifacsart citromból

Vas András

Molnár Ferenc klasszikusát, a Játék a kastélyban Mohácsi János rendezésében, némiképp átértelmezve mutatta be a Csiky Gergely Színház.

A Játék a kastélyban példásan és tanulságosan szembetűnő írói erényei, az elmés szerkezet, a gazdaságos, kiegyenlített dialógusok, a valőrben biztos kézzel elhelyezett önálló kis aforizma és tréfa-csemegék csettintgetve dicsérik lakomázó ínyünkben a jó szakácsot - írta a Nyugat 1927/2. számában Karinthy Frigyes, s mivel a megállapításban minden benne foglaltatik, itt akár be is fejezhetnénk. Esetleg annyit hozzá lehetne tenni, hogy Molnár Ferenc klasszikusát a kaposvári színházban Mohácsi János állította színpadra.
Na, éppen emiatt nincs itt vége a cikknek.

Merthogy Mohácsi Jánosról köztudott, addig-addig fabrikálja, húzza-vonja, illeszti, értelmezi az aktuális darabot, míg egy teljesen egyéni, rengeteg áthallással megspékelt, az eredeti mű mondanivalóját sokszorosan kibővítő előadást nyújt át a nagyérdeműnek.

Éppen ezért is tűnt furcsának az első felvonás. Mintha a rendező komolyan vette volna a színlapon a neve mögött szereplő két betűt - egyelőre emészthetetlen az m. v., hiszen Mohácsi neve 1983 óta összeforrt a Csikyével, ám jelenleg úgy néz ki, egy ideig ez az utolsó vezénylése -, s tényleg csak vendégként vett volna részt a próbákon: hagyta, hadd csordogáljon a maga medrében az előadás, hiszen Molnár elegendő instrukcióval ellátta a színészeket. A Játék a kastélyban hősei cselekvésben és gondolkodásban tipikus molnári figurák, akiknek már iparszerű megjelenítése is garantálja a tisztes sikert.

Aztán a második függönytől megváltozik minden...

forrás:sonline.hu

A teljes cikk olvasásához kattintson ide


Műsor
Facebook
Instagram
Hírlevél