Könnyen kezelhető, akadálymentesített, képernyőolvasók számára optimalizált verzió eléréséhez kattintson ide!

Örkény István: Kulcskeresők

A szerzőről

Örkény István


Örkény István azok közé a közép-európai írók közé tartozik, kiknek pályáját döntően befolyásolta az alapvető sorsfordulatokat, szélsőséges élethelyzeteket előidéző huszadik századi történelem. A történelmi kataklizmák megrendültségének és az életigenlés derűjének volt az írója, akkor volt elemében, ha egyszerre lehetett javíthatatlan pesszimista és optimista.
Örkény egész munkássága lényegében curriculum vitae, újra- meg újrakezdett, egyre mélyebben megfogalmazni és értelmezni vágyott önéletrajz, amelyben nem az a legfontosabb, mi történt személy szerint vele, Örkény Istvánnal, 1912. április 5. és 1979. június 24. között Budapesten, hanem az, hogy mi történt velünk, magyarokkal itt, Európa keleti közepén, a huszadik század hat középső évtizedében.

Örkény István 1912. április 5-én született Budapesten, jómódú polgárcsaládban. Az apai ág Ösztreicher nevét a századforduló előtt a szolnoki rum- és likőrgyáros nagyapa változtatta Örkényre. Az író édesanyja Pető Margit, édesapja Örkény Hugó patikus volt. 1930-ban érettségizett a Piarista Gimnáziumban, majd a Műegyetem vegyészmérnöki karára iratkozott be. 1932-ben átiratkozott gyógyszerész szakra, ahol le is diplomázott 1934-ben.
1937-ben került kapcsolatba a Szép Szó körével, majd Londonba, Párizsba utazott. 1940-ben tért vissza Budapestre, ahol befejezte műegyetemi tanulmányait, s 1941-ben diplomázott mint vegyészmérnök.
A világháborúban munkaszolgálatos volt a Donnál, majd hadifogságba esett, s csak 1946-ban térhetett haza.
1949-től az Ifjúsági Színház, 1951-től a Magyar Néphadsereg Színházának dramaturgja volt. 1954-től a Szépirodalmi Kiadó lektoraként dolgozott, 1958 és 1963 között az 1956-os forradalomban való részvétele miatt publikációs tilalmat róttak ki rá – ez idő alatt az Egyesült Gyógyszergyárban (ma Egis Gyógyszergyár) dolgozott vegyészmérnökként.
Az ötvenes években ismerkedett meg Radnóti Zsuzsával, akivel 1965-ben kötött házasságot.
József Attila-díjjal jutalmazták 1955-ben és 1967-ben. 1969-ben Párizsban elnyerte a Fekete Humor Nagydíját. 1973-ban Kossuth-díjat kapott.
1979-ben végzetes kór támadta meg, de még halálos ágyán is dolgozott.

A darabról

A szolnoki tanács a város közelgő kilencszázadik születésnapjára (1975) drámát kért Örkénytől, aki – a Szigligeti Színházban szerzett jó tapasztalatokban bízva – kötélnek állt. Méghozzá – Székely Gábor emlékezete szerint – realista drámát ígért a jubileumra.
Örkény látszólag megfogadta, amit a szolnokiaknak ígért: Kulcskeresők című darabja valóságos, hétköznapi környezetben, és a klasszikus dramaturgia szabályai szerint, egyetlen helyszínen, egy nap alatt játszódik.

A darabnak jól körülhatárolható, összefüggő cselekménye van. Hősei hagyományos értelemben vett színpadi karakterek is amellett, hogy egy-egy magatartásformát reprezentálnak. „A Kulcskeresők érdekes keletkezéstörténetét az író egy interjúban mondta el; a darab eszerint abból a rövid nemzetkarakterizáló meghatározásból született: "álmodó nép vagyunk". A Kulcskeresők tehát a nemzeti önismerettel vívódó drámák sorát folytatja; ám hangvétele líraibb, oldottabb, s ez a líraiság összefügg a szerző megértő, megbocsátó alapállásával, mely erősebbnek bizonyul a kritikai attitűdnél.”

A nemzeti önismeret drámái: a Vérrokonok és a Kulcskeresők. In.: http://vmek.oszk.hu (2009.09.)

 

Kulcskeresők

Kaján Tibor karikatúrája a darabról (forrás: www.szinhaz.hu/tar)

A vígjáték, vagy legalábbis a felületén kavargó sztori egy elveszett lakáskulcs körül kavarog. A darab hősnőjének először nem sikerül magára zárni új otthonát, később egy, a lakásban dolgozó szerelő addig mesterkedik, amíg megfordul a helyzet: egy kölcsönkulccsal sikerül egészen bezárni Fórisék ajtaját. Így aztán a darab második felében viszont már kimenni nem lehet a lakásból. Az összezárt emberek már akkor sem léphetnek ki az alkalom szülte bűvös körből, amikor egy pillanatra kinyílik az ajtó. A darab végén még ököllel is dörömbölnek – hiába. Világossá válik, hogy a kulcs nélküli főbérlet immáron nem átjáróház, hanem börtön...

(Földes Anna: Örkény a színpadon; Szabó P. István: Örkény; Szirák Péter: Örkény István; http://hu.wikipedia.org/wiki/Örkény István felhasználásával)

Keszég László

simarafotó, www.poszt.hu

Szinházunkban az előadást 2010. március 5-étől Keszég László rendezésében láthatják.

Örkény István:

KULCSKERESŐK

színdarab két részben


Szereplők

Fóris................................................................................................................Kelemen József
Nelli, a felesége...................................................................................................Csapó Virág
Katinka, a lány...................................................................................................Czene Zsófia
A Bolyongó.............................................................................................................Kocsis Pál
Erika...................................................................................................................Varga Zsuzsa
A Bodó..................................................................................................................Takács Géza
Benedek...............................................................................................................Kovács Zsolt
Gyászhuszárok..............................................................................Szvath Tamás, Kósa Béla
Szerelő..............................................................................................................Lugosi György

Díszlet: Árvai György
Jelmez: Berzsenyi Krisztina
Dramaturg: Ari-Nagy Barbara Zeneszerző: Zságer-Varga Ákos
Világítás: Memlaur Imre Súgó: Csordás Bernadett
Segédrendező: Pintér Katalin Ügyelő: Bors Gyula

Rendező: Keszég László


Bemutató: 2010. március 5.

Az előadás egy szünettel 21:30-ig tart

Dátum Bérlet Színpad
2010. 03. 04 19:00 Főpróba bérlet Nagyszínpad
2010. 03. 05 19:00 Csiky bérlet Nagyszínpad
2010. 03. 06 19:00 Somlay bérlet Nagyszínpad
2010. 03. 10 19:00 Táncsics bérlet Nagyszínpad
2010. 03. 11 19:00 Komor István bérlet Nagyszínpad
2010. 03. 12 19:00 Kiss Manyi bérlet Nagyszínpad
2010. 03. 13 19:00 Blaháné bérlet Nagyszínpad
2010. 03. 18 19:00 Csokonai bérlet Nagyszínpad
2010. 03. 21 15:00 Berzsenyi bérlet Nagyszínpad
2010. 03. 24 19:00 Madách bérlet Nagyszínpad
2010. 03. 25 19:00 Petőfi bérlet Nagyszínpad
2010. 03. 26 19:00 Katona bérlet Nagyszínpad
2010. 03. 31 19:00 Vörösmarty bérlet Nagyszínpad
2010. 04. 01 19:00 Erkel bérlet Nagyszínpad
2010. 04. 02 19:00 Noszlopy bérlet Nagyszínpad
2010. 04. 03 19:00 Ódry-bérlet Nagyszínpad
2010. 04. 20 19:00 Egyetemi bérlet Nagyszínpad
2010. 05. 15 19:00 Déryné bérlet Nagyszínpad
2010. 05. 22 19:00 Uray bérlet Nagyszínpad
Előkészületben: Kulcskeresők
Az elveszett kulcs nyomában
kulcslyukon keresztül
Pudingpróba
Kulcskeresők premier

próbafotó - Csapó Virág (Znamenák István)

A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Fotók: Znamenák István

 

2010. március 7.

Jelentem, befejeződött a kulcskeresés, és pénteken bemutatták a darabot. Nem volt sem sálégetés, sem csúszás a pezsgőn, de még a függönykarnis is jól esett, úgy látszik mindezeknek meg kellett történnie a főpróbahéten, hogy az első előadás valóban elsöprő, és zökkenőmentes legyen. A premier azonban remekül sikerült, a közönség megtornáztathatta a rekeszizmait, a színészek pedig a nézői reakciókat látva és hallva még egy lapáttal rátettek az alakításukra. A vastaps megvolt, a függöny legördült, és megindult a görbe este, a premier-buli. Két koccintás között felhangzott a hőn szeretett „Reptér” című dal, amit heves nóta és fergeteges tánc követett, és így ment ez hajnalig. Kellett is ennyi gőzkiengedés, mert elég kemény hetet tudhatnak maguk mögött a művészurak, művészhölgyek. És természetesen a háttérben dolgozókat is merész dicséret illeti, hisz például Bors Gyuszi, mint az ügyelők gyöngye, itt is kitett magáért, még ha kulcsra nem is lelt. Kedves Olvasó! Ha teheted, irány a színház, mert ha akarsz egy jót kacagni, Örkény István és a Csiky Gergely társulata tesz róla, hogy szem ne maradjon szárazon! Csak így tovább…

T.F

 

2010. március 5.

Épp úgy, mint egy régi, összeszokott baráti társaságnál, egy-egy darab színházi próbái közben is kialakulnak olyan szóvirágok vagy szólások, amit a csapat minden tagja ért, s meghallva azt cinkosan összekacsint. Ilyen például a Kulcskeresők egyik dialógusának részlete: „Tudom, hogy a tűzzel játszom…”, amit a rendezőtől kezdve az ügyelőn át mindenki előszeretettel használ, ha felvetni valója van. Ám a tegnapi főpróbán gyakorlati megvalósulásban is láthattuk mindazt, ami eddig csak a nyelvünk hegyén fickándozott. A Bolyongó, alias Kocsis Pál ugyanis ma lángra lobbant a színpadi hévtől, s a lelkes átéléstől, de sokkal inkább egy apró mécses pislákoló lángjától. Szerencsére az eset még délután történt, nem a nyilvános főpróbán, s nem is történt személyi sérülés, de a centijeitől megfosztott sálon sajnos már ez sem segített…

No, de az esti főpróba remekül sikerült! Bár egész másokon nevettek, mint a tegnap belátogató fiatal színművész tanoncok, de ugye bérlete válogatja, hogy milyen is a közönség. A tegnapi vidám és lelkes közönség volt, meg is adta a színészeknek a kezdő lendületet jó pár hónapra, vagy ameddig a darabot játsszák.

Az ajtó azonban kinyílt. Igaz, hogy az utolsó pillanat utolsó másodpercében, de a heves ütlegelés és az állandó feszegetés következtében apró rés, majd embernyi nyílás keletkezett rajta, amit sajnos csak egy takarhatatlan színészi odaugrással lehetett megoldani. Sebaj! A közönség, mint mondtam jól reagált, s vastapssal üdvözölte az előadást. S ha a darabhoz hűen optimisták akarunk lenni, ami a főpróbán elromolhat, az a premieren már nem fog!

T.F.

2010. március 4.

A premiereken általában az, ami elromolhat, bizony el is romlik a színpadon. A tegnapi főpróbát is övezték apró botlások, ugyanis megkapta első közönségét, az ifjú színművész palántákat. Volt pezsgőn csúszás, létradőlés, sálbeakadás, Csapó Virág majdnem kizuhanása a díszletből, vagy épp a függönykarnis szerencsétlen zuhanása, de mindezek mellett – és véletlenül sem ezek ellenére – a főiskolások remekül szórakoztak. A hatalmas nevetgélésben én is újra teljes lendülettel néztem a darabot, hisz a próbafolyamatot végignézve, többnyire már kinevettem rajta a kinevetnivalót, de most, hogy láttam milyen hatást vált ki a nézőkből, minden apróságon kacagtam velük. Igen sikeres előadásnak ígérkezik, valószínűleg közönség kedvenc lesz, hisz a karakterek kiforrottak, a jelenetek tökéletesre preparáltak, az örkényi humor adott, a bakikat pedig sosem lehet megúszni, de ettől a színház különlegessége, hogy nincs két egyforma előadás.

19.15-kor azonban még sehol senki, a próba csúszásban, a diákok fészkelődnek a nézőtéren, a színpadon egy fúró hangja. A sok ütlegelés ugyanis megviselte a főszerepet játszó ajtót, aki megadva magát, most megerősítést kapott. Megerősítés azonban a művészeknek is kell, ezért a főpróba utáni megbeszélésen még egy-két építő jellegű kritikát, ötletet kapnak a rendező úr tolmácsolásában. Valószínűleg a mai még izgalmasabb lesz, mint tegnap, hisz este 7 órakor nyilvános főpróba, ahol nem fog ártani egy-két ballépés, hisz ha a főpróba kevésbé tökéletes is, a premier minden bizonnyal annál jobb lesz…

T.F.

2010. március 3.

Minél többször nézem végig a Kulcskeresőket, annál inkább rádöbbenek, hogy itt nemcsak egy kispolgári család optimizmusának születését láthatjuk, hanem egy olyan közhelynek számító szállóige beteljesedését is, minthogy „minden férfi mögött áll egy nő”. Félreértés ne essék, nem a feminizmus aszkétájaként kívánok példálózni, csupán Fóris Nelli (főhősünk csinos neje, esetünkben Csapó Virág), mint a magyar nő emancipálódásának nem hiábavalósága foglalkoztat. Ha a történelmet tekintjük, George Sand lenne az a név, akit a „magyar anya”, s nők milliói őseként említenék, hisz ő volt az első nő, aki az 1800-as évek derekán nadrágot húzott, s, mint a férfiak többsége, szivarra gyújtott. Aztán itt van nekünk Simoné de Bevoir, aki előbb férje (Jean-Paul Sartre) jobb kezeként ténykedett, később saját filozófiai téziseinek elterjedésében lelt önmagára. De említsük csak Madame Curie-t, vagy Clintonnét, mind uruk árnyékából kiapplikálva magukat, kezdtek saját történelmet írni. S itt állna be a sorba Fóris Nelli is, aki egy életen át végigtámogatva férjét, s varrogatva a kabátja ujjára az aranystráfokat, most kilépne ebből, s mint mondja: Új életet akarok kezdeni. Nem rettegni többé! Élni, ahogy más asszony él.” A '60-as, '70-es évek nőinek szócsöve ő, hisz elnézve a családpolitikát vagy a szülőktől látott mintát, nem volt más dolguk, mint a házimunka, s a gyermeknevelés. Hallhatjuk is a darab elején, hogy még csak most, egy már felnőtt gyerekkel maguk mellett tudnak elköltözni a szülői házból.  Ha meg akarnánk írni tehát Fórisné, mint egy igaz nő történetét, 40 évvel ezelőtt az bizony már egy érett nőről szólna, nem egy 20-as éveiben járó csitriről. És mondanám, hogy bezzeg a férfiak… de mind tudjuk, hogy egy nő bizony mindig áll mögöttük. Hát ezért minden előnyük. Pont.

T.F.

2010. március 2.

A próbákat elnézve azon gondolkodtam, vajon milyen munkakörben lennék szívesen színházi dolgozóként. Először a súgóra gondoltam, mert részt vesz egy egész próbafolyamatban, közvetlen kapcsolatban van a színészekkel, és végig ott fekszik előtte a szövegkönyv, hogy véletlenül se tévesszen. Ezt megpendítve azonban Csordás Betti (a Kulcskeresők súgója), és a darab jó néhány szereplőjének jó szándékú felvilágosítása arra késztetett, hogy újra átgondoljam a dolgot, ugyanis sem nem olyan egyszerű, sem nem olyan nyugodt feladatkör ez, mint gondoltam. Aztán ott van az asszisztensi, vagy segédrendezői poszt, ami szintén csábít, de Pintér Kata (ugyanezen darab segédrendezője) szerint rendezőfüggő, hogy mennyi feladattal és feszültséggel jár. A rendezők közül pedig, ahogy hallottam, Keszég László (Kulcskeresők rendezője) még egyáltalán nem a legnagyobb hajcsár. No de ami biztosan soha, de soha nem lennék, az a kellékes. Miért a határozottságom? Először is azért, mert a próbafolyamat előrehaladtával, és a hiányzó, vagy nem tökéletesre applikált kellékek számával egyenes arányban nő a rendező haragja, ami a kellékországon csattan. Másfelől pedig az állandó készültség, és a behívásukat követő azonnali „igazságosztás” (rendezői oldalról természetesen) állandó feszültséget, de számomra inkább félelmet teremt. Bár felfogható ez a motiváció eszközének, inkább megmaradok e munkakör laikus szemlélőjének, és őszinte csodálójának. Színész is szívesen lennék, bár tegnap erre is többek rácáfoltak, mert  elnézve a kialvatlan és állandóan koncentráló mesterembereket, bizony, ha nem megy tökéletesen egy-egy főpróba azt a saját kontójukra írják, s addig-addig mormolják szerepüket, míg a tökéletesedéstől meg nem nyugszik a lelkiismeretük, ami általában csak a sokadik előadás után következik be. És így következett be a megvilágosodásom, és ezzel végső elhatározásom, ami Kovács Zsolt (leendő Benedek úr) szerint is a legjobban megtérülő döntés: színházi büfésnek kell állni, mert éhes színészek ugye mindig lesznek…

T.F.

2010. március 1.

A tegnap estivel megkezdődött a Kulcskeresők főpróbahete.  Mint mindig, ez is egy precízebb, összeszedettebb, és némiképp hosszabb folyamat, mint az eddigiek, hisz most kell helyretenni a legapróbb elemeit is az előadásnak.

A vasárnapi első főpróba derűsen indult – mondanám, ha odaértem volna időben, de ugye a színházi időnél nincs is rugalmasabb, mert a szokott 19 óra helyett, már délután 6 órakor megindult a játék, és éjszakába nyúlóan tartott. Ugyan csak egy órát késtem, de meglepetésemre a színpadot már teljesen belepte a modern épület díszlete, s a különböző karakterre beöltözött színésztársaság. Szépen, majdhogy rendezői instrukcióktól mentesen futott le a két felvonás, egyedül az elhelyezkedésekkel kellett még számolni. Bizony, az este 10 órai befejezést még egy hosszas logisztikai precedens követett, ami főként a dobozok, no meg a színészek ide-oda pakolásáról szólt, hisz a barikádoktól teli térben elég nehéz tökéletes takaratlanságban állni.  Ez okozott is némi fejfájást, mert például az ajtónál, mint a tér egyik fő vonatkozási pontjánál, állandóan történik valami, de azok olyan apró gesztusok, hogy a színészeknek stabil helyre kell állniuk, hogy szemernyit se legyenek útban még a leghátul ülő nézőnek sem.  Ez pedig elég nehéz, hisz egy telezsúfolt, lakásnyi térről van szó.

Az estét viszont végignevettem. Mondhatnám, együtt kacagtam a színészekkel, de főleg a Katinkát alakító Czene Zsófiával. Kedves Olvasó! Ha az előadás forgataga el is kápráztatja tekinteted, csak hallgass egy pillanatra, mert olyan változatos nevetés orgánum sziporkázik e fiatal hölgy torkából, hogy onnantól levakarhatatlan mosollyal nézed az előadást!

A tegnapi próbákat követi ma kettő, úgyhogy el is indulok, nehogy megint elkéssek…


Tornai Florina

2010. február 24.

Január elején megkezdődtek a Kulcskeresők című dráma próbafolyamatai. Hálás darab, nincs benne se színváltozás, se tömegjelenet, csak a jól megszokott, és méltán kedvelt örkényi textus, amely madzagra fűzve mozgatja a szereplőket a színpadon.

A rendezői színház századában gyöngyszemnek ígérkezik ez az előadás, hisz a színész ahelyett, hogy a rendezői utasításokra hagyatkozva egy jól betanult koreográfiát járna le a színpadon, kiáll a rivaldafénybe és játszani kezd. Önkényesen, és panelektől mentesen, könnyed játékba ringatja magát addig, hogy a színész, mint az előadás legfontosabb eleme, újra megszületik kreatívnak lenni. Bábája Keszég László, aki instrukcióit a színészmesterség csínjával-bínjával szemlélteti, a motivációkat hangsúlyozza, s együtt játszik szereplőivel, ahelyett, hogy vak utasításokkal dobálózna a rendezői szék magasából. Még hogy nincs demokratikus rendezés?! Tán csak kevéssé hierarchikus…

A próbák  hangulata ennek jegyében telik. Az előadás magas nívójú szereplőgárdát sorakoztat fel, akik bár néha gyűrötten kicsit, de mindig önfeledt játékban vannak, hol a szerep kedvéért, hol pedig a maguk szórakoztatására. Számos vicces történet, néhány nagy mítosz, és kismillió kulturális kitekintés között nemcsak egy próbafolyamat kellős közepén találjuk magunkat, hanem egy jól összeszokott társaság saját, teremtett világában is, melynek keretet egy régi bérlakás díszlete ad.

Lassan azonban elérkezünk a főpróbahétig. A szereplők egyre otthonosabban mozognak mind az új identitásukban, mind pedig a lakásban szétszórt költöztető dobozok között; a rendezői reflexiók egyre inkább az árnyalati finomságokra utalnak, a kellékek lassan a helyükre kerülnek. A legintenzívebb próbák azonban csak most kezdődnek még, hisz épp ezeken a leheletnyi mozzanatokon múlik a darab sikere.

Tornai Florina

Kulcskeresők - Csapó virág (fotó:Klencsár Gábor)

A galéria eléréséhez kattintson a képre

Fotók: Klencsár Gábor

A mosolygó angyal

(..) Az előadás rendezője, Keszég László ütemesen jelzi, hogyan tolódnak el a dráma hangsúlyai, és azt is jól mutatja, hogy a felvázolt helyzet nem önmagát jelenti: a második felvonásban a családban felhalmozódó konfliktusok kirobbannak, ám azok nem tisztázódnak, hanem a bolyongó egyén vezetésével „elsimítódnak”, a kudarc sikerré, a kétség optimizmussá, a tehetetlenség cselekvéssé változik. Hőseink örömmel ássák bele magukat e furcsa pszichológiai terápiába, ám a problémák megoldása helyett színes szemüveget tesznek magukra, amely, kombinálva a nyakló nélkül fogyasztott pezsgővel, álomszerűen eksztatikus állapotba sodorja őket, hiába nyílik az ajtó, és jön Bodó a valósággal, már senki nem is akar kimenni az ajtón, soha többé.

Az önsorsrontó, majd öncsaló Fóris család alakjai archetipikus jellemek. Csapó Virág Nellijének személyisége föloldódott a konstruált szorongások, illetve a lázadó lány között, határozottsága mögött erőteljes bizonytalanság lapul. Döntései időlegesek, cselekvései ad hoc jellegűek. Kelemen József katonából lett repülőgépkapitánya ugyancsak elvesztette önmagát, megtépázott önbecsülését kergeti, és észre sem veszi, hogy erre a családja ment rá. Az előadás legpontosabb figurája Kovács Zsolté: Benedek úr botcsinálta ezermesterként soha nem találja el, mi a baj, a sufnituning-hungarikum nagymestere: egy kalapács segítségével mindent megold. Bár folyton beteg feleségéhez igyekszik, minden gesztusa jelzi, ez csupán szöveg, valójában – ezt egy pillanatban be is vallja – menekül otthonról. Kovács egy elrontott élet erős mélységeit képes ábrázolni, egy-egy cinikus félmondat, a gyors váltások, a tempó, a hangsúlyok mesteri kombinációja eredményezi egy hétköznapi elvesztegetett élet képét. Kocsis Pál Bolyongója életvidám, éles eszű, titkokat hordozó figura: senki nem tudja, honnan jött, hová tart, ám mindig azt mondja, amit a körülötte lévők hallani szeretnének, és így észrevétlenül kezdi uralni a közeget, önkéntelenül a részévé válik a lakásnak, anélkül, hogy a legcsekélyebb köze lenne hozzá. Varga Zsuzsa Erikája életét a várakozásnak szentelte, s talán maga is tudja, hogy ez a várakozás valójában soha nem teljesedik be. Szíve választottját sosem látta: illúziókra építette az életét, s erre ráeszmélve ösztönösen a család egyes tagjaihoz szeretne tartozni, tulajdonképpen mindegy, hogy kihez, de valaki kell.(...)

Ugrai István (www.szinhazajanlo.hu)

A teljes cikk olvasásához kattintson ide!

Műsor
Facebook
Instagram
Hírlevél