Könnyen kezelhető, akadálymentesített, képernyőolvasók számára optimalizált verzió eléréséhez kattintson ide!

Mianyánk

Az előadást a Mu Színházban mutattuk be 2015 októberében, felnőtteknek. 2016 januárjától középiskolákban játsszuk, komplex színházi nevelési foglalkozás keretében. Az előadás mindkét formájában teljes értékű. Az előadás hossza 70 perc, amit rövid szünet után egy 45 perces feldolgozó foglalkozás követ.

 

Szereplők/alkotók:

Feuer Yvette

Romankovics Edit

 

Szakmai konzulens: Scherer Péter

 

Előadásunk középpontjában egy családi titok áll, amely évtizedek óta átszövi, beborítja és mérgezi egy egész család életét. A titok kiderül, de vajon megváltozik-e ettől bármi is, vagy minden marad a régiben? Képes-e szembe nézni a múlttal anya és lánya, vagy folytatódik tovább az elhallgatás, hiszen az igazság túl félelmetes és fájdalmas.

ANYA              Én mindig jót akartam! Mindent megtettem, amit tudtam, tőlem ennyi tellett!

LÁNY               Hazudtál!

ANYA              Nem értem, mi lett volna jobb, ha ezt tudod? Mi lett volna más?

LÁNY               Minden más lett volna.

 

 

A Bohócok a Láthatáron Csoport 2010-ben alakult azzal a céllal, hogy gyerek-és ifjúsági előadásokkal, drámapedagógiai programokkal és közösségi/fórumszínházi projektekkel gazdagítsa Magyarország hátrányos helyzetű társadalmi csoportjainak kulturális életét. A csoport célja a figyelem ráirányítása akut társadalmi problémákra, ezáltal növelve a szolidaritást és az érzékenységet egymás iránt egyéni is közösségi szinten is.

 

Feuer Yvette színész és drámapedagógus, a Bohócok a Láthatáron Csoport alapítója és művészeti vezetője. Több független társulattal dolgozott (Arvisura, Szkéné, Krétakör, Merlin, PanoDráma, Manna és Karaván Színház), 2001 és 2008 közt az Egyesült Államokban szerzett színházi mesterdiplomát és drámapedagógiai  tapasztalatot. 2010-ben alapította a Bohócok a Láthatáron Csoportot.

 

Romankovics Edit, színész, drámatanár, rendező. A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ és a Káva Kulturális Műhely alapító tagja. Több mint húsz éve a színházi nevelés területén tevékenykedik, gyakorlati és elméleti munkája során azt kutatja, mi a dráma és miért van szükségünk rá.    

 

Támogatók:

NKA

 

Sajtó:

http://szinhaz.hu/budapest/62920-bohocok-a-lathataron-a-mu-ban-villaminterju-feuer-yvette-tel

 

 

Trailer:

 

 

Nézői visszajelzés:

„A Mianyánk című darabot egy kilencedikes osztállyal néztük meg a drámaóra keretében 2016 januárjában.  Az előadás az iskolában volt, sok diáknak már önmagában az felkeltette az érdeklődését, hogy „házhoz jön a színház”, többségük talán nem is számított arra, hogy valódi, komplex színházi élményben lesz része az iskola falain belül. Sokan most először láttak nem konvencionális színházat, különleges élményt jelentett számukra a színészek közvetlen közelsége, az előadás felépítése, az, ahogyan kevés eszközzel és újszerű megoldásokkal mégis „mindent” megjelenítettek a szereplők. Az előadás végig lekötötte az egész csoportot, és passzív nézőkből aktív befogadóvá váltak a diákjaink. Egy családi titok köré épül a töredékekből összeálló történet, így pillantunk be egy talán sok szempontból átlagos, elfojtásokkal és konfliktusokkal küzdő család életébe. Ezek a problémák egyáltalán nem ismeretlenek a mai gyerekek előtt, sokan a saját bőrükön is megtapasztaltak már hasonló élethelyzeteket, így sok diákunkat különösen megérintette az előadás. Tanárként nagy öröm volt látni, ahogyan bátran megnyíltak az előadást követő foglalkozás alatt, kifejtették véleményüket, és kreatívan beszálltak a közös játékba. Biztos vagyok benne, hogy az előadás és a drámapedagógiai foglalkozás segíthet a gyerekeknek rálátni saját családjuk hasonló helyzeteire, és kapaszkodót adhat a problémák, sérelmek feldolgozásához. Valószínűleg egy ilyen előadás alatt sokkal többet tanulnak az életről, önmagukról és a színházról, mint bármely tanóra során, ezért gondolom, hogy óriási szükség van az ilyen típusú előadásokra. Szándékunkban áll a továbbiakban is együttműködni a Bohócok a láthatáron csoporttal, pár diákkal részt vettünk az Ablak című előadáson, és a Mianyánk-at pedig más osztályokhoz is szeretnénk elhozni.”

Iván Ágnes, tanár, Arany János Gimnázium

 

Mianyánk - részlet az előadásból

BOHÓCOK A LÁTHATÁRON

Mianyánk

 

Az előadást a Mu Színházban mutattuk be 2015 októberében, felnőtteknek. 2016 januárjától középiskolákban játsszuk, komplex színházi nevelési foglalkozás keretében. Az előadás mindkét formájában teljes értékű. Az előadás hossza 70 perc, amit rövid szünet után egy 45 perces feldolgozó foglalkozás követ.

 

Szereplők/alkotók:

Feuer Yvette

Romankovics Edit

 

Szakmai konzulens:

Scherer Péter

Dátum Bérlet Színpad
2017. 05. 29 19:00 Stúdió előadás Agóra stúdió
Bohócok a Láthatáron Csoport előadása
Műsor
Facebook
Instagram
Hírlevél