Könnyen kezelhető, akadálymentesített, képernyőolvasók számára optimalizált verzió eléréséhez kattintson ide!

Híreink - Interjúk

Random Kaposvári Művész - interjú Zsíros Lindával
2018. dec. 14.

A színészet és az irodalom iránti szeretetem az általános iskolában kialakult már, de egészen az érettségiig elég nehéz volt döntenem, hogy színésznő vagy focista legyek. A HMG (Horváth Mihály Gimnázium) irodalmi-drámai tagozatán alakult ki bennem, hogy csak ez a dolog érdekel, meg az is, hogy ezen kívül semmi más (nevet), szóval engem nem tudtak elvarázsolni matematika vagy földrajz órán, ellentétben a színházzal kapcsolatos tantárgyakkal. Végül szorosan az érettségi előtt a színészi pályát választottam. 2014-ben, Budapesten végeztem a Színház-és Filmművészeti Egyetem első Színházrendező-fizikai színházi koreográfus szakán, amely akkor egy kísérleti szaknak számított. Ezt nem lehet egy szóval definiálni, viszont akik ezzel foglalkoznak a szakmában, letisztult, hogy mit képvisel(ünk). Bár táncosként dolgoztam a Vígszínházban és a Pestiben, mellette sok koreográfusi feladatot is kaptam az ország több színházában, most mégis színésznő lehetek, a Csiky Gergely Színházban, a 2017/2018-as évad óta. Itt azt vettem észre, hogy nagy biztonságot ad az, hogy ezt az úgynevezett „fizikai színházat” tanultam, mert ezáltal másképp bánok a testemmel és nem csak besétálok a takarásból a színpadra és leülök vagy megállok egyhelyben elmondani a szöveget, hanem szinte már-már túlmozgásos vagyok, mindig keresem az adott gesztusokat a prózához vagy fordítva, hogy hogyan lehet kifejezni vagy akár helyettesíteni mozgással a prózát. Az egyetemen az egyik osztályfőnököm, Horváth Csaba sokszor felhívott telefonon, hogy „Lenne Székesfehérváron egy koreográfusi munka. Van kedved?” Mondtam: „Van kedvem!” vagy „Kecskeméten lenne egy munka. Van kedved?” Mondtam örömmel: „Van kedvem!” és így jöttek a munkák, sokat utazgattam. Ma már ha megyek valahova és kérdezik, akkor azt mondom, hogy színésznő vagyok a Csiky Gergely Színházban (mosolyog), nem azt, hogy táncos vagy koreográfus, pedig itt is vannak alkotói feladataim.

Random kaposvári művész - interjú Mohácsi Norberttel
2018. nov. 14.

A 2013/2014-es évad volt, amikor én már hivatalosan első éves voltam a pályán. Két helyen éreztem magam komfortosan anélkül, hogy különösebben meg kellett volna erőltetnem magam, - vagy ami nekem sokat jelentett a kölyökéveimben - az a focipálya volt, meg a színpad. Igazából csajozni mentem az első és egyetlen versmondó versenyemre, mert a lány az osztályban, aki tetszett nekem, jelentkezett; hát persze, hogy fölraktam én is a kezem.

Random Kaposvári művész - interjú Fándly Csabával
2018. okt. 24.

Mi volt az, ami bevonzott téged a színészi pályára? Mióta vagy tagja a Csiky Gergely Színháznak?

2008-2009 volt az első évadom. Versmondóként kezdtem, nagyon szerettem verset mondani gyerekként és azt kérdeztem magamtól: „Mi az a szakma, amiben verseket lehet mondani? - Színész!” és akkor színész lettem. Szóval így történt. Nem volt semmilyen családi háttér vagy színház rajongás, egyszerűen szerettem verset mondani, és abból eredt ez a dolog. Itt végeztem a Kaposvári Egyetemen, de előtte három évet jártam a Pesti Magyar Színiakadémiára.

Maradtak meg számodra olyan szerepek, amelyek emlékezetesek voltak valamilyen okból?

Több is, most így hirtelen, amik eszembe jutnak: volt egy mesedarab amit a Váradi Szabi írt, abban a szerepem nagyon tetszett, már nem emlékszem, hogy hívtak benne, de többfélét is kellett csinálnom. Amiben nagyon jól éreztem magam, az a Bölcs Náthán-ban a német lovag. A Helytartó című darabban kis szerepem volt, de nagyon hasznosnak éreztem magam a világban, amikor azt csináltuk. Valamiért minden szerep emlékezetes vagy minden szerepből tudok tanulni, de most hirtelen ezek jutottak eszembe.

Nemrég voltatok Los Angeles-ben. Milyen volt a tengerentúlon szerepelni, találkozni az ottani színház rajongókkal? Milyen új élményekkel, benyomásokkal tértél haza?

Los Angeles-ben lenni nagyon nagy élmény volt, lehet, hogy egyszer adatik meg az embernek, hogy kijusson oda. Igazából arról a magyar közösségről tudok beszélni, akik láttak minket, lehet, hogy van köztük színház rajongó is. Mindenesetre ők rendszeres látogatói az ottani Magyar Ház rendezvényeinek és úgy tűnik, hogy jó élményt nyújtottunk nekik, mert sokan odajöttek hozzánk gratulálni. Ebben benne van az is, hogy az amerikaiak szeretik ezt csinálni – mert részben már amerikaiak – és szeretnek smúzolni (csevegni) kicsit a színészekkel: odajönnek hozzánk, hogy „Szervusz, gratulálok, hogy van ez az egész?” és miután föltették a kérdéseiket, elkezdenek magukról beszélni. Volt köztük olyan, aki szívvel-lélekkel sikerült meghatnunk és ő is ugyanúgy viszonyult hozzánk. Egy néni - aki pityeregve gratulált-, meg egy bácsi, röviden elmesélték, hogy ők is Kaposvár környékéről, Somogy megyéből származnak, még 57-ben jöttek át. Nagyon nagy élmény volt, szerintem soha nem fogom elfelejteni. Lehet, hogy a verseket, amiket mondtam igen, de magát az élményt, hogy ott álltam azon a színpadon, hogy szívtam azt a levegőt és a Burger Factory-ban ettünk minden reggel, (nevet) szóval ezeket nem fogom elfelejteni.

Magát a várost is megnéztétek, amíg ott tartózkodtatok?

Muszáj volt, nem tudtunk egyhelyben megülni! Hiába, ott voltunk Los Angeles-ben! Összedobtunk pénzt, béreltünk autót egy hétre és járkáltunk. Megnéztük az óceánpartot, Hollywood-ot, Beverly Hills-t, a kötelező dolgokat. Elmentünk Las Vegas-ba egy napra, jártunk a Mojave sivatagban egy elhagyott ezüstbányász faluban. Nagyon nagy élmény volt!

Rendezel is, színész is vagy. Van valami trükköd, amivel könnyen, de hatékonyan felkészülsz egy-egy szerepre? Vagy amivel kevésbé érzed magad leterheltnek?

Trükkjeim inkább a szövegtanulásban vannak, most már szerintem sokkal gyorsabban tanulok szöveget, mint mikor elkezdtem a pályát, de speciális felkészülés trükkjeim nincsenek. Mivel minden szerep más, minden szerephez meg kell találni a kulcsot, ahogy minden rendezési stílushoz is, sőt, minden rendezőhöz is külön kulcs kell, nincs olyan, hogy valami már beállt. Azt hiszem, hogy ez a nehézség, hogy annyira szeretnék egy ilyen „kulcsot”: „Ma is mi lesz? Aha, jó!” és kihúzok egy fiókot, előveszem és kész! Olyan egyszerű lenne, hogyha ilyenem lenne.

Mi indított el, vagy mi volt az az impulzus, ami miatt rendezni kezdtél?

Bérczes László felkérése indított el a rendezői pályán, nekem eszembe sem jutott, hogy én valaha rendezzek színházban. Voltak persze olyan versmondó estek, kis performanszok, amiknek a szervezését vagy kitalálását vállaltam, de nem nevezném azokat rendezésnek, azok magán jellegűek voltak, családnak, barátoknak. Bérczes László megkérdezte, hogy van-e kedvem rendezni egy ifjúsági darabot, kértem egy hét gondolkozási időt, hogy én ezt kitaláljam, hogy meg tudom-e csinálni, van-e hozzá kedvem. Azt gondoltam, még fiatal vagyok, miért ne próbálhatnám ki, legfeljebb nem sikerül jól. Nagyon sokat szenvedtem vele, majdnem visszaadtam, megijedtem. Nagyon megterhelő volt számomra a másik oldalon állni, de nagyon, nagyon jó tanulópénz volt. Sokat fizettem érte lelkileg, de megérte! Ez a Becsületbeli ügy című darab volt és jó előadás lett szerintem, sok mindent közelebb hozott hozzám a színházból a másik oldalra látás. Én még mindig nem tartom magam rendezőnek, inkább kísérletezőnek és örülök neki, hogy néha lehetőséget kapok rá, hogy kísérletezgessek. Nem hiszem, hogy van saját rendezési stílusom, nem is biztos, hogy lesz, de szeretek kísérletezni és kitalálni dolgokat.

Egyre többször rendezel mostanában, az idei évadban te viszed színpadra az Osztályvigyázz! c. darabot. Mesélnél röviden a darabról?

Négy év alatt kaptam három előadást és ebből az egyik egy saját projekt volt, a kocsmaszínházi produkció, (amit a Csiky Gergely Színházért Alapítvány Közhasznú nonprofit Részvénytársaság támogatott) most ez lesz a negyedik rendezésem, ami Gombos Péter Osztályvigyázz! c. még el nem készült darabja, amit most így közösen írunk. A darab a visszaélésekről fog szólni, ami mindenfelé a világban tapasztalható: szexuális, hatalommal való, anyagi stb., amit egy középiskolás gyerek már tapasztalt vagy tapasztalni fog és mindez behelyezve az iskola életébe. Egy konkrét iskolában játszódik, körülbelül nyolc szálon futnak a cselekmények, ezek a szálak néha találkoznak, néha elválnak és minden jelenet egy-egy ilyen visszaélésre adhat okot. Így most másfél hónappal a próbák kezdete előtt azt gondolom, hogy ilyen komplex színházi, nevelési előadás lesz, tehát „megállítós”, „visszatekerős”, a nézők beleszólhatnak, drámapedagógusok ott lesznek végig segítségként, szóval két óra együtt gondolkodás a színház eszközeivel.

Milyen új kihívásokkal szembesültél rendezőként (amit esetleg színészként nem gondoltál volna)?

A színész az csak a saját eszköztárából dolgozik, de egy rendező a színház eszköztárával. Olyan eszközöket is fel tud fedezni benne, amik addig nem voltak, vagy csak arra az előadásra érvényesek. Színészként nem kell zenéket választanom, - adhatsz tanácsokat természetesen – de rendezőként ki kell találnod az egésznek a hangulatát, mit adjanak a fények, a zenék, a jelmezek, a színészek hozzá. Szóval egy nagy csordát kell egy irányba terelned, színészként pedig egy vagy az eszközök közül.

Rendezéseid során szívesen kísérletezel, próbálsz ki nem megszokott eszközöket? Van, hogy elrugaszkodsz az eredeti alapanyagtól?

Persze, minden előadásban van olyan rész, ami a főpróba héten kihullik, csak az én agyszüleményem, hogy lássuk azt, hogy hogyan illik bele. A Becsületbeli ügyben volt egy olyan jelenet, amit két verzióban csináltunk meg és egy ideig ment mind a kettő. Aztán rájöttem, hogy sokkal pontosabb és erősebb hatást tud kifejezni, ha az én rendezői ötletemet felhagyom és hagyom csak a jelenetet dolgozni. A Helló Náci-ban egy párszor kísérleteztünk azzal, hogy mikor hogyan cseréljenek szerepet a karakterek. Általában a végekkel vagyok bajban, azt nagyon sokszor még bemutató előtt két nappal is képes vagyok átalakítani. A Kocsmaszínházban végig kísérletezés folyt, ott nem tudtam, hogy mi lesz a vége, csak sejtettem, hogy milyen hangulatot akarok teremteni és ehhez nagyon sok színészötletet is felhasználtam. Úgy érzetem, hogy ettől lesz ez közös produkció, én fölvetettem egy problémát és megoldásokat vártam. Ezeknek a variációiból kiválasztottuk azt, ami jól működött. Az Osztályvigyázz! c darabbal is hasonló terveim vannak, színészekkel együtt írunk egy jelenetet, megkérdezem majd őket a saját visszaélésekkel kapcsolatos problémáikról és valahogy beleillesztjük azt a jelenetet majd ennek az iskolának a létezésébe. Így a színészek is jobban magukénak érezhetik a témát, hiszen ez fontos lesz majd akkor, amikor megbeszéljük a középiskolásokkal a saját élményeiket.

Van olyan előadás az idei évadban, amit vársz?

Nagyon érdekes lesz a Nők iskoláját csinálni - amiben én már szerepeltem egy Babarczy László rendezésű verzióban -, nagyon izgalmas lesz visszatérni egy másik szerepben. Meg természetesen találkozni Babarczy Lászlóval, az mindig nagy élmény! Továbbá, várom még a rendezéseimet, nagyon fel vagyok pörögve ettől a dologtól!

Vámos Virág

Az Ünnep - pénteken bemutató
2018. ápr. 19.

Interjú a rendezővel, Kelemen Józseffel.

Majd’ három évtizedig voltál a Csiky társulatának tagja, az idei évadtól viszont a budapesti Radnóti Színház csapatát erősíted. Milyen érzés újra Kaposváron dolgozni?

Olyan, mintha el sem mentem volna. Nagyon sok emberrel évek óta együtt dolgoztam, így nem érzem, hogy nem itthon lennék. Fel sem merül bennem az, hogy én most tulajdonképpen visszajöttem. Itt vagyok, és kész.

Ha színészként már nem is, de rendezőként találkozhatnak veled a színház nézői. Mi az, amin most dolgoztok?

Az ünnep című előadással dolgozunk. Ez a Születésnap (Festen), az 1998-ban bemutatott Thomas Vinterberg által rendezett dán filmdráma, az első Dogma-film adaptációja. Egy családi ünnepségbe csöppenünk bele. A gazdag papa, akinek éttermei vannak, hatvanadik születésnapjára összejön a család egy vacsorára. Az egyik fiú tart egy beszédet, amelyben elmondja, hogy a papa hogyan bánt velük gyerekkorukban. Ebből a vacsorából és egy reggeliből áll a történtet, nagyon súlyos emberi háttérrel, életekkel, nehézségekkel, szeretethiánnyal, és egy évekig hordozott súlyos titokkal fűszerezve.

Hogy esett a választásod erre a darabra?

A filmet elég régen láttam, színházi előadásból pedig a Vígszínházét és a pécsit ismertem. Akkor nagyon megszerettem a történetet, és úgy gondoltam, hogy ezt egyszer én is meg akarom csinálni. Már néhány évvel ezelőtt ajánlottam a színháznak a darabot, és most volt nyitott rá a vezetőség.

Van valami aktualitása, amiért most lett elővéve?

Erre is rá lehet húzni. Mostanában a szexuális abúzus nagyon felkapott téma, főleg, hogy a művész szakmán belül is voltak ezek a botrányok, ily módon aktuális. De igazából minden családban van valami titok, amit nem szívesen emlegetnek, és nem szívesen teregetnek ki. Tehát ilyen szempontból lehet inkább ismerős mindenkinek.

Ha már megvan a kiválasztott mű, hogyan közelítesz hozzá? Befolyásol az, hogy nem csak rendező, hanem színész is vagy?

Igen, persze. Színészcentrikusan dolgozom. Megpróbálom azokat a színészeket, akik rendelkezésre állnak, a lehető legjobb helyzetbe hozni. És ha egy művet úgy értékelek színészileg is, hogy ez egy nagyon jó feladat, akkor nagyon szívesen ajánlom a színháznak és a színészeknek.

Nem csak színészekkel dolgozol az előadásban.

Van egy kislány, Barabás Edit kislánya, aki a darabbéli fiatalabb fiú gyermekét alakítja. És van egy teljesen civil szereplőnk is, akinek eddig semmilyen köze nem volt színházi előadáshoz, talán nem is olyan sokat látott. Nem lőném le a poént, hogy ki ő, de úgy tűnik, hogy nagyon jól elsajátította a szerepét. Ő is megszerette a társulatot, és mi is nagyon megszerettük őt.

A főpróba hét közepén beszélgetünk. Hogy álltok az előadással?

Nagyon jól. A pénteki premierre izmosan állni fog a lábán az előadás.

Interjú Sarkadi Kiss Jánossal, A nagybőgő rendezőjével
2018. jan. 18.

2018. január 20-án mutatjuk be Patrick Süskind A nagybőgő című monodrámáját a Stúdiószínpadon. Az előadást Hunyadkürti György játssza, a rendező Sarkadi Kiss János, akinek ez az első munkája rendezőként.

Kimeríthetetlen forrása az elmélkedésnek a nő-férfi viszony, a szerelem...
2018. nov. 15.

Először rendez itt, Kaposváron. Hogy érzi magát? Mik a benyomásai?  

Az én pályaképem úgy alakult, hogy volt szerencsém egy teljes színház-rekonstrukciót levezényelni Nyíregyházán: a színházból való kiköltözés, hasonlóan egy művelődési házba, ott megfelelő játszóhelyszínek kialakítása, majd az évad lebonyolítása és ezzel párhuzamosan az új épület munkálatainak figyelemmel kísérése, váratlan helyzetek megoldása. Tehát én fel tudom mérni - nem csak messziről jött emberként, hanem saját élmények alapján is -, hogy egy ilyen átmeneti évad mennyi nehézséggel jár és benyomásaim szerint a színház minden egyes tagja ezt a helyzetet nagyon profin és kellő alázattal dolgozza fel. A színészek a különböző játszóhelyszínek adottságait tudomásul véve, magas színvonalon teljesítenek, és a műszak megpróbálja maximálisan kiszolgálni az előadásokat. Le a kalappal mindenki előtt, a nézőket is beleértve, hogy türelmesen és optimistán várják azt, hogy megnyíljon Somogy megye új ékszerdoboza, a csodálatosan felújított, Csiky Gergely Színház. A színházban az a varázslatos, hogy a minősége nem attól függ, hogy kacsalábon forgó várban csinálják, vagy pedig egy pajtában, a kert végében vagy Isten szabad ege alatt. Ez egy nagyon ősi szertartás, amit az ember a saját és mások örömére és okulására végez. Helytől teljesen független, a játszókedv és a fantázia az, ami ezt alapvetően meghatározza és nem pedig az, hogy hol mutatjuk be ezt az embernek és Istennek tetsző áldozatot, hogy színház.  

Tanulmány a nőkről a darab címe, amelyet Kaposváron rendez. Ön számára mit jelent ez a produkció? 

Egy nagyon aranyos, szívhez szóló játékot, aminek biztos alapja az azonos című film, Gyárfás Miklós által írt forgatókönyve. Ez a mozi briliáns szereposztással forgott. Többek között olyan színészóriások, mint Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Páger Antal, Kiss Manyi, Bodrogi Gyula, Darvas Iván, Várkonyi Zoltán gondoskodtak a sikerről. Nagyon kedves története van. Kimeríthetetlen forrása az elmélkedésnek a nő-férfi viszony, a szerelem, a párkapcsolatok bonyolultsága. Gyakorlatilag már a prózai változat is nagyon szórakoztató, hiszen megkapóan szól a nemek közti érzelmek bonyolult, kimeríthetetlen variációs lehetőségeiről, hát még mind ez mind feldúsítva a 70-es évek olyan slágereivel, mint például a: „Minden jót, Mónika!”; „Egy szál harangvirág”; „Darabokra törted a szívem”, „Csak egy tánc volt”, „Gedeon bácsi” stb. Ez a megannyi sláger egy történetbe ágyazva csendül fel, ami majdhogynem borítékolható sikerré teszi a Tanulmány a nőkről című előadást. Nem beszélve arról, hogy kitűnő a szereposztás és nagy kedvvel dolgoznak a színészek. Minden figura egyenrangú, szerethetően játszható, nincsenek alárendelt pozíciók, mindenkinek van énekes és táncos produkciója. A színész ösztönösen érzi azt, hogy sikeres lehet, nincs mese, egy művésznek, aki estéről estére megméretteti magát a közönség előtt, nagyon fontos mozgatórugó a pozitív visszaigazolás, és a színészek érzik, hogy ebben az előadásban megvan ennek a lehetősége.   

Sokban fog hasonlítani majd a darab hangulatában, megjelenésében a filmhez, vagy kicsit elrugaszkodott az alapanyagtól?  

A néző tudja, hogy egy filmnek mások a lehetőségei. Egy színházi előadáson nem kéri ugyanazt számon, hiszen itt van valami, ami megbabonáz, lenyűgöz, a székhez szögez: az élő ember játéka, az „ott és akkor” megismételhetetlen pillanata, ami a színház csodálatos varázsa. A filmet visszapörgetjük, megállítjuk, újranézzük, ezek a lehetőségek a színházi előadásnál nincsenek. Hangulatában persze hasonlítani fog az előadás a filmhez. Aki kedvet akar kapni hozzá, az nézze meg a filmet, vagy kukkantson bele a táncdalfesztiválok nyertes dalainak listájába, és akkor nagyjából képet kap a készülő előadásról. 

Mit gondol, fontos a mai világban egy nőket főszerepbe helyező és az ő problémáikkal foglalkozó produkciót színpadra vinni? 

Bár a címe az, hogy Tanulmány a nőkről, de a történet azért ugyanúgy kedvesen szól a férfiak jellemző hibáiról, néhol megmosolyogtató, néhol bosszantó gyengéiről is. Két különböző identitás viszonya kiismerhetetlen: párválasztás, családtervezés, közös célok, közös vágyak, elhidegülések és fellángolások… Mióta kiscsoportba rendeződve gondoskodunk a fajfenntartásról, azóta ezek újra és újra felmerülő kérdések és valószínűleg pont az bennük az örökzöld, hogy megválaszolhatatlanok.  

Rejt magában új izgalmakat egy zenés darab rendezése, egy prózai darabhoz képest? 

Én magamat egy szakembernek tartom, akinek ugyanúgy kell értenie egy gyerekdarab színpadra állításához, mint egy zenés játék, vagy egy tragédia megrendezéséhez. Ezelőtt a darab előtt, egy prózai előadáson dolgoztam, ezután pedig egy musicalt fogok rendezni, az évad utolsó bemutatójaként pedig egy Csehov művet fogok színpadra állítani, ami pedig igazán távol esik a Tanulmány a nőkről című darabtól. Szerintem mindent meg kell tudni csinálni, kellő szakmai színvonalon. Nem szeretek különbséget tenni a műfajok között. A néző is mindenevő, szereti a vígjátékot, a tragédiát, szeret nevetni és sírni; mindenfajta igényét ki kell szolgálni. Ahogy a néző mindenre kíváncsi és minden iránt nyitott, úgy lehetőleg nekem is értenem kell mindenhez. Én imádom a gyerekdarabot is, az operát is. Persze jobban hangzik, hogy egy Mozart művet rendez az ember, de ügyelni kell, hogy ne tévedjünk a sznobéria ingoványos területére. A gyerekdarab nagyon fontos dolog, hiszen a színházra való nevelést, a külső és belső kommunikációra való késztetést egy gyermeknél nem egy Wagner operával kezdjük, hanem egy egyszerű kedves mesével. Ennek kapcsán szoktatható rá a színház sajátos és semmivel össze nem hasonlítható ízére. Tehát ha ilyen aspektusból nézzük a kérdést, egy gyerekdarab sokkal fontosabb is tud lenni, mint egy opera, mert az operabarátok - a nézők teljes halmazához képest - viszonylag szűk köre legfeljebb azt mondja, hogy ez és ez nem tetszett annyira, ez meg ez igen. De ha egy gyerek életében először egy őt lekezelő, felületesen elemzett, ripacsériába hajló módon megoldott gyerekdarabbal találkozik, akkor egy életre el lehet őt riasztani és lehet, hogy soha többé nem megy be a színházba. Ez sokkal nagyobb hiba, mint ha esetleg egy opera színpadra állításánál vall kudarcot a rendező.   

Pár nap múlva premier. Milyennek látja most az előadást? 

Úgy állunk, ahogy ilyenkor kell, még sok az elvégzendő dolog, de bizakodó vagyok. Egy alapvetően prózai színháznak egy zenés mű színpadra állítása plusz teher, hisz énekelni és táncolni is kell azon kívül, hogy a prózát kitűnően el kell tudni mondani; utóbbi ugye nem kérdés, és ezzel párhuzamosan az éneket és a táncot is lelkesen és elszántan gyakorolják a színészek. 

Kinek ajánlaná a Tanulmány a nőkről c. darabot? 

Nézzenek bele a filmbe 10 percre, vagy hallgassanak meg egy-két táncdalfesztivál nyertes magyar slágert és akkor szerintem mindenkinek kedve lesz 7-77 éves korig eljönni. Könnyed szórakozás, ugyanakkor fontos, az embereket mindig is foglalkoztató kérdésekről is szól. A nézőnek körbe nézve akár a saját háza táján, akár a baráti körben vagy a szomszédságban „aha” élménye lesz, és az első pillanattól az utolsóig magáévá tudja tenni a történetet, a dallamok pedig az önfeledt szórakozást biztosítják.  

Vámos Virág
Fotó: Memlaur Imre

2018. nov. 05.

Mióta dolgozol a Csiky Gergely Színházban? Mi volt az, ami elindított téged a színházi hangosító pályán?

1987-88 januárban jöttem a színházhoz dolgozni. A színház iránti szeretet és érdeklődés indított el ezen a pályán. Járattam mindenféle újságokat, Filmszínház, Muzsika, illetve olvastam sok könyvet a színészekről, a színházról. Azt megmondom őszintén, hogy konkrétan a színházon belül van ilyen szakma, hogy hangosító, azt én nem is tudtam. Azt tudtam, hogy van világosító, és valójában én annak jelentkeztem, de ott a létszám már telítve volt, viszont a Komáromi László akkor alakította a külön hangtárat és oda neki kellett egy ember. Villamossági végzettség, érettségi kellett hozzá, ami nekem volt: így lettem hangosító. A zene, a különböző zenei műfajok azok mindig is érdekeltek, eléggé otthon is voltam bennük. Tehát egyáltalán nem állt távol tőlem a hangtechnika. Már csak azért sem, mert apukám is foglalkozott vele, híradás technikai hírszerkesztő volt. Tehát így lemezjátszóknak, rádiónak mindenféle hangordózóknak fontos szerepe volt az életemben, az érdeklődési körömben, a látókörömben volt zsenge gyerekkorom óta.

KissPista Szombaton mond Csütörtököt!
2018. okt. 20.

Gimnázium után jelentkeztem a Színművészetire, de a második rostán kirúgtak. 1989 augusztusában jöttem a Csiky Gergely színházba, és jelentkeztem csoportos szereplőnek. Nem vettek föl, és azt mondtam Babarczy igazgató úrnak, hogy akkor itt maradok Akárminek. A kelléktárba volt üres hely…, aztán ott ragadtam.

Miért maradtál kellékes Mi az, ami megfogott benne?

Atyám azt tanította: Fiacskám! Jobb egy kitűnő utcaseprőnek lenni, mint egy középszintű egyetemi tanárnak. Hát így. Tulajdonképpen ugyanúgy statisztáltam, mint azok, akiket fölvettek, csak közben volt más melóm is, a kellékezés. Aztán, ahogy összetalálkoztam jó rendezőkkel, díszlettervezőkkel, érdekessé vált az a munka, de sokkal jobban meg van fogalmazva a darabomban. (Kisspista csütörtököt mond, szerdán)

Inkább színházi alkotó vagyok, mintsem író, rendező vagy színész - interjú Olt Tamással
2018. jan. 25.

Olt Tamás a következő nagyszínpadi produkciónk A koncert, avagy semmi sem tökéletes szerző/rendezője.

Színművész vagy, rendezel, írsz, zenélsz. Hogy tudod ezeket a tevékenységeket szétválasztani magadban? Egyáltalán kell-e?

Inkább színházi alkotó vagyok, mintsem író, rendező vagy színész. Ezt nem kell szétválasztani, mert mindhez alkotófolyamat társul. Valamit létrehozni, valamiféle művészeti értéket képviselni. Azt szokták mondani, hogy válaszd szakmádnak a hobbidat, és akkor soha nem kell dolgoznod. Én pedig ebben a szerencsés helyzetben vagyok.

A koncert, avagy semmi sem tökéletes rendezője és szerzője is te vagy. Van olyan helyzet, amikor a rendező éned felülbírálja a szerzői énedet?

Természetesen. Általában, ha kapok egy felkérést egy darab megírására, akkor azt az adott csapatra írom. Ha tudom, hogy kikkel fogok dolgozni, akkor rájuk szoktam írni a darabjaimat. Mert ismerem, és tudom, hogy mi áll jól egy adott színésznek. De ez ebben az esetben ez nem így történt. Eltértem az alap metódustól. Már megvolt a kész darab, és utóbb derült ki, hogy ezt csináljam meg itt, Kaposváron. Az egészet át kellett írjam a színészekre. Valamennyit finomítottam rajta már korábban, de a próbafolyamat alatt alakítottuk hozzájuk a darab nagy részét. A szöveg, amit idehoztam, az egy alap volt, amit a fiatal kollégák töltöttek meg. Nagyon sok improvizáció mentén, és élőben készülő színdarab lett ez A koncert…

Az előadásban játszó színészeket ismerted már régebbről, vagy most találkoztál velük először?

A legtöbbjüket ismertem már korábbról. A most végzett, Vidnyánszky Attila osztályából származó fiatalokat onnantól kezdve, hogy felvették őket az egyetemre, de közülük is van, akit még régebbről ismerek. Benedek Dani és Zsíros Linda volt új találkozás nekem ebben a csapatban.

Miről szól a darab?

Az alaptörténet fiatalokról szól, akik szeretnének zenélni, de hiányzik belőlük valami. Van két kevésbé sikeres csapat. Az egyik lányokból áll, a másik fiúkból. Egyik sem érti, hogy miért nem tudnak működni. Van a történetben egy kis krimi, egy kis ármány, egy kis árulás. Aztán jön egy megváltó típusú karakter, aki színessé teszi azt a világot, ami addig fekete-fehér volt.

Ezek után a darab címének első felét nem kell magyarázni, de mit takar a „semmi sem tökéletes” alcím?

Igazából én ezt munkacímnek szántam, csak így maradt. Általában nem szoktam ennyire nevén nevezni a dolgokat a címadásnál. Olyan darabcímeim vannak például, mint a „Minden kezdet nehéz, hát még a versenyzongora” vagy „Az ember, aki rosszkor volt rossz helyen, aztán megint”. „A koncert”, az olyan kis egyszerű dolog. A „semmi sem tökéletes”-sel talán megelőlegezem azt, hogy nem csak arról fog szólni a darab, hogy bejövünk, és eléneklünk hét dalt egymás után.

Egészen különleges látványvilágú előadás jött létre. Kiknek köszönhető ez?

Azt kérte tőlünk a színház, hogy csináljuk egy nem hétköznapi, eredeti, fiatalos, lendületes előadást. Én pedig úgy gondoltam, hogy ehhez kérem Gulyás Annát koreográfusnak és Lakatos Márkot díszlet- és jelmeztervezőnek. Annát azért, mert ő úgy tud absztrahálni és mozgásművészetet vinni valamibe, hogy az ne legyen egészen tánc, de legyen külön története, tudjon szervesülni, és mégis kicsit elemelkedjen a kisreáltól. Márkot pedig azért, mert nagyon izgalmas képi világ van a fejében. Márkkal és Annával is dolgoztam már korábban együtt, ami mindig hatalmas élmény volt. Mindig valami egészen eredeti és új dolog jött létre. Úgy gondolom, hogy a mi hármas csapatunk most sem okoz majd csalódást.

A játéktér is különleges.

Ha már adott volt a lehetőség arra, hogy lendületes, fiatalos dolgot csináljak, akkor úgy gondoltam, hogy legyen eleve a tér is ilyen. Felcseréltük a színpadot és a nézőteret. A közönség a játéktér körül foglal helyet. Ez a fajta elrendezés kifejezetten arénaszerűvé teszi ezt a teret, és koncertcsarnok érzést ad neki.

Két nap múlva premier. Hogy látod most az előadást?

Kész vagyunk. Az emberben, mikor a célvonalnál áll, mindig elindul egy nosztalgikus mélabúság. Azt jelenti, hogy közel vagyunk a bemutatóhoz, hogy vége lesz valaminek, amit öröm volt csinálni. Emellett hatalmas az izgalmam is. Nagyon várom a közönség reakcióit. Kíváncsi vagyok, hogyan sikerül a fiatalok mellett a többi korosztályt is megszólítani.

Több szálon is kötődsz Kaposvárhoz és a Csikyhez. Mik ezek?

A szüleim a Csikyben találtak egymásra, apukám színész volt, és a színpadon játszott, anyukám pedig zenész volt, és a zenekari árokban játszott. Ebből a találkozásból vagyok én és a testvérem. Ugyan itt születtem a városban, de nem laktunk már itt. Aztán sok-sok évvel később az első kaposvári színészosztályba jártam az egyetemen. Babarczy László volt az osztályfőnököm, többek között Mohácsi János, Znamenák István, Kelemen József, Spiró György volt a tanárom. Több vizsgám is a kaposvári színház színpadán volt, köztük az államvizsgám is.

Ha nem is a színházépületben, de milyen érzés újra itt dolgoznod?

Hazajönni mindig jó. És az is jó, ha az embernek egyre több olyan hely van az életében, amit otthonának tekinthet. Kaposvár is egy ilyen hely számomra.

Sarok Ildikó
Fotó: Memlaur Imre

Interjú az Aase-díjas Serf Egyeddel
2018. jan. 09.

Aase-díjat vehetett át Serf Egyed 2017. december 18-án a Bajor Gizi Színészmúzeumban. A díjat Gobbi Hilda alapította a végrendeletében az "emlékezetes percek, pillanatok főszereplői", azaz az epizódszerepeket játszók számára. Szakmai díjról van szó, amelyet minden évben két színésznek és két színésznőnek ítélnek oda. Aase anyó Ibsen Peer Gynt című drámakölteményének egyik alakja. A szerep ugyan rövid, de felejthetetlen alakításra nyújt lehetőséget.

Hunyadkürti György, Lugosi György, Csonka Ibolya és Tóth Eleonóra után Serf Egyedet is a Csiky Gergely Színház Aase-díjas színészei között köszönthetjük. A díjról, színészetről, emlékekről beszélgettem vele.

Műsor
Hírek - kategóriák
Facebook
Instagram
Hírlevél