Könnyen kezelhető, akadálymentesített, képernyőolvasók számára optimalizált verzió eléréséhez kattintson ide!

Inkább színházi alkotó vagyok, mintsem író, rendező vagy színész - interjú Olt Tamással

Inkább színházi alkotó vagyok, mintsem író, rendező vagy színész - interjú Olt Tamással
2018. jan. 25

    Olt Tamás a következő nagyszínpadi produkciónk A koncert, avagy semmi sem tökéletes szerző/rendezője.

    Színművész vagy, rendezel, írsz, zenélsz. Hogy tudod ezeket a tevékenységeket szétválasztani magadban? Egyáltalán kell-e?

    Inkább színházi alkotó vagyok, mintsem író, rendező vagy színész. Ezt nem kell szétválasztani, mert mindhez alkotófolyamat társul. Valamit létrehozni, valamiféle művészeti értéket képviselni. Azt szokták mondani, hogy válaszd szakmádnak a hobbidat, és akkor soha nem kell dolgoznod. Én pedig ebben a szerencsés helyzetben vagyok.

    A koncert, avagy semmi sem tökéletes rendezője és szerzője is te vagy. Van olyan helyzet, amikor a rendező éned felülbírálja a szerzői énedet?

    Természetesen. Általában, ha kapok egy felkérést egy darab megírására, akkor azt az adott csapatra írom. Ha tudom, hogy kikkel fogok dolgozni, akkor rájuk szoktam írni a darabjaimat. Mert ismerem, és tudom, hogy mi áll jól egy adott színésznek. De ez ebben az esetben ez nem így történt. Eltértem az alap metódustól. Már megvolt a kész darab, és utóbb derült ki, hogy ezt csináljam meg itt, Kaposváron. Az egészet át kellett írjam a színészekre. Valamennyit finomítottam rajta már korábban, de a próbafolyamat alatt alakítottuk hozzájuk a darab nagy részét. A szöveg, amit idehoztam, az egy alap volt, amit a fiatal kollégák töltöttek meg. Nagyon sok improvizáció mentén, és élőben készülő színdarab lett ez A koncert…

    Az előadásban játszó színészeket ismerted már régebbről, vagy most találkoztál velük először?

    A legtöbbjüket ismertem már korábbról. A most végzett, Vidnyánszky Attila osztályából származó fiatalokat onnantól kezdve, hogy felvették őket az egyetemre, de közülük is van, akit még régebbről ismerek. Benedek Dani és Zsíros Linda volt új találkozás nekem ebben a csapatban.

    Miről szól a darab?

    Az alaptörténet fiatalokról szól, akik szeretnének zenélni, de hiányzik belőlük valami. Van két kevésbé sikeres csapat. Az egyik lányokból áll, a másik fiúkból. Egyik sem érti, hogy miért nem tudnak működni. Van a történetben egy kis krimi, egy kis ármány, egy kis árulás. Aztán jön egy megváltó típusú karakter, aki színessé teszi azt a világot, ami addig fekete-fehér volt.

    Ezek után a darab címének első felét nem kell magyarázni, de mit takar a „semmi sem tökéletes” alcím?

    Igazából én ezt munkacímnek szántam, csak így maradt. Általában nem szoktam ennyire nevén nevezni a dolgokat a címadásnál. Olyan darabcímeim vannak például, mint a „Minden kezdet nehéz, hát még a versenyzongora” vagy „Az ember, aki rosszkor volt rossz helyen, aztán megint”. „A koncert”, az olyan kis egyszerű dolog. A „semmi sem tökéletes”-sel talán megelőlegezem azt, hogy nem csak arról fog szólni a darab, hogy bejövünk, és eléneklünk hét dalt egymás után.

    Egészen különleges látványvilágú előadás jött létre. Kiknek köszönhető ez?

    Azt kérte tőlünk a színház, hogy csináljuk egy nem hétköznapi, eredeti, fiatalos, lendületes előadást. Én pedig úgy gondoltam, hogy ehhez kérem Gulyás Annát koreográfusnak és Lakatos Márkot díszlet- és jelmeztervezőnek. Annát azért, mert ő úgy tud absztrahálni és mozgásművészetet vinni valamibe, hogy az ne legyen egészen tánc, de legyen külön története, tudjon szervesülni, és mégis kicsit elemelkedjen a kisreáltól. Márkot pedig azért, mert nagyon izgalmas képi világ van a fejében. Márkkal és Annával is dolgoztam már korábban együtt, ami mindig hatalmas élmény volt. Mindig valami egészen eredeti és új dolog jött létre. Úgy gondolom, hogy a mi hármas csapatunk most sem okoz majd csalódást.

    A játéktér is különleges.

    Ha már adott volt a lehetőség arra, hogy lendületes, fiatalos dolgot csináljak, akkor úgy gondoltam, hogy legyen eleve a tér is ilyen. Felcseréltük a színpadot és a nézőteret. A közönség a játéktér körül foglal helyet. Ez a fajta elrendezés kifejezetten arénaszerűvé teszi ezt a teret, és koncertcsarnok érzést ad neki.

    Két nap múlva premier. Hogy látod most az előadást?

    Kész vagyunk. Az emberben, mikor a célvonalnál áll, mindig elindul egy nosztalgikus mélabúság. Azt jelenti, hogy közel vagyunk a bemutatóhoz, hogy vége lesz valaminek, amit öröm volt csinálni. Emellett hatalmas az izgalmam is. Nagyon várom a közönség reakcióit. Kíváncsi vagyok, hogyan sikerül a fiatalok mellett a többi korosztályt is megszólítani.

    Több szálon is kötődsz Kaposvárhoz és a Csikyhez. Mik ezek?

    A szüleim a Csikyben találtak egymásra, apukám színész volt, és a színpadon játszott, anyukám pedig zenész volt, és a zenekari árokban játszott. Ebből a találkozásból vagyok én és a testvérem. Ugyan itt születtem a városban, de nem laktunk már itt. Aztán sok-sok évvel később az első kaposvári színészosztályba jártam az egyetemen. Babarczy László volt az osztályfőnököm, többek között Mohácsi János, Znamenák István, Kelemen József, Spiró György volt a tanárom. Több vizsgám is a kaposvári színház színpadán volt, köztük az államvizsgám is.

    Ha nem is a színházépületben, de milyen érzés újra itt dolgoznod?

    Hazajönni mindig jó. És az is jó, ha az embernek egyre több olyan hely van az életében, amit otthonának tekinthet. Kaposvár is egy ilyen hely számomra.

    Sarok Ildikó
    Fotó: Memlaur Imre

    Műsor
    Hírek - kategóriák
    Facebook
    Instagram
    Hírlevél