Könnyen kezelhető, akadálymentesített, képernyőolvasók számára optimalizált verzió eléréséhez kattintson ide!

Interjú az Aase-díjas Serf Egyeddel

Interjú az Aase-díjas Serf Egyeddel
2018. jan. 09

    Aase-díjat vehetett át Serf Egyed 2017. december 18-án a Bajor Gizi Színészmúzeumban. A díjat Gobbi Hilda alapította a végrendeletében az "emlékezetes percek, pillanatok főszereplői", azaz az epizódszerepeket játszók számára. Szakmai díjról van szó, amelyet minden évben két színésznek és két színésznőnek ítélnek oda. Aase anyó Ibsen Peer Gynt című drámakölteményének egyik alakja. A szerep ugyan rövid, de felejthetetlen alakításra nyújt lehetőséget.

    Hunyadkürti György, Lugosi György, Csonka Ibolya és Tóth Eleonóra után Serf Egyedet is a Csiky Gergely Színház Aase-díjas színészei között köszönthetjük. A díjról, színészetről, emlékekről beszélgettem vele.


    Hogyan tudtad meg, hogy a díjazottak között vagy?

    A díjátadó előtt két héttel tudtam meg telefonon. Aztán rögtön a Bérczes Lacitól is kaptam egy e-mailt ezzel kapcsolatban Majd a társulati ülésen bejelentette az igazgató úr.

    Mi volt az első gondolatod?

    Hogy miért pont én? Néhány napig elvoltam ezzel a gondolattal. Gondoltam, hogy vagy nagyon öreg vagyok, vagy nagyon beteg. Aztán megkaptam a hivatalos levelet, amin ott volt a díjazottak neve: Nagy Mari, Szabó Márta, Gazsó György és én. Innentől már azon gondolkoztam, hogy milyen elképesztően jó ez a társaság. Nem értettem, hogy férek én be közéjük.

    Mit jelent ez díj számodra?

    Két dolgot jelent biztosan. A nagyon jó társaságot, és hogy mekkora megtiszteltetés, hogy én is megkaphattam ezt a szakmai díjat.

    Hosszú évek óta biztos pontja vagy a Csikynek. Mióta is pontosan?

    1976-ban jöttem ide. Kellékesként kezdtem. Természetesen nem annak jelentkeztem, de Zsámbéki Gábor azt mondta, hogy most nincs felvétel, hacsak nem vállalom el a kellékességet. Akkoriban bevett szokás volt, hogy azoknak az embereknek alulról kellett kezdeni, akik itt akartak dolgozni. 1981-ben kerültem színészi státuszba, és azóta is itt játszom.

    Ez nagyon sok idő. Meg sem fordult a fejedben, hogy elszerződj innen?

    Nekem nem az a legfőbb álmom, hogy színész legyek, és színpadon álljak. Ez nagyon jó természetesen, jó munka színésznek lenni. De igazából a kaposvári színháznál olyan társulat volt, főleg a 70-es, 80-as években, ami egyfajta szabadságot képviselt. Egyfajta szellemi műhely volt olyan emberekkel, mint például Eörsi István, Spiró György, Gothár Péter vagy Gazdag Gyula. Akivel nem csak úgy volt munkakapcsolatom, hogy rendezett itt, én meg arra mentem, amerre ő mondta. Utána a büfében is össze voltunk zárva. Nem nagyon lehetett mit csinálni a városban, így hát bent éltünk a színházban. Nem csak együtt dolgoztunk, de nagyon sokat beszélgettünk könyvekről, filmekről, bármiről. Ezt szerettem. Nem nagyon fordult meg a fejemben, hogy másik színházba menjek.

    Van kedvenc szereped?

    Biztosan van, de a színészség olyan dolog, hogy amikor dolgozik valamivel az ember, addig nagyon benne van. Aztán később úgyis mást kell csinálni. Vannak legendás előadások, amikre nagyon büszke vagyok. Ilyen a Marat/Sade például, de nagyon szerettem csinálni a Csak egy szöget, a Megbombáztuk Kaposvárt előadásra is szívesen emlékezem. Egy tucat címet biztosan fel tudnék sorolni.

    És kedvenc műfajod?

    Nincs. Minden műfajban lehet nagyon jót, és nagyon rosszat is csinálni. Attól függ, hogy szeretem-e, hogy hogyan érzem magam benne, mennyire izgalmas a dolog, mennyire érdekel, amit csinálnom kell. Az abszurdra, a szarkazmusra van érzékem.

    Jól gondolom, hogy epizodistaként nehezebb nagyot alakítani úgy, hogy csak néhány jeleneted van, mint főszereplőként, akinek egész felvonások állnak rendelkezésére?

    Igen is, meg nem is. Egy epizódszereplőnek kisebbek a lehetőségei, viszont a felelőssége is kisebb. Másrészt viszont kis szerepben sűríteni kell az egész figurát, hosszasabb előkészület nélkül.

    Itt van például A vágy villamosából az orvos karaktere.. Csak az utolsó néhány percben tűnsz fel, mégis a nézők emlékezetébe vésődik az a jelenet.

    Ha sikerül elérni, hogy nem mellékes az, ki és hogyan viszi el Blanche-t a végén, akkor már jól állunk. Az biztos, hogy ebben az előadásban ez egy viszonylag könnyű helyzet volt nekem. Az előadás sűrített idejéhez képest ennek az orvosnak és ápolónőnek lassabb valóságos ideje van. Ezt hálás csinálni. Előképem volt hozzá. Nagyapám orvos volt, láttam már, hogyan kell tárgyilagosan viselkedni, amikor egyébként képtelenség lenne.

    Ha meghallod azt, hogy Csiky, mi az, ami először eszedbe jut?

    Az a szép sárga épület. Nagyon furcsa érzés nekem ez a felújítás. Annak idején én még a legrégebbi Csikybe jöttem, ami még vörös festéses volt. A 80-as években jött a felújítás, majd annak az eredményét is láttam elkopni. Valahogy minden ugyanolyan, közben pedig évtizedek telnek el. Otthon voltam az épületben. A pincétől a padlásig ismertem minden egyes zugát. Egyetlenegy hely van, ahol még sosem voltam, az a kupola. Egy színház mindig izgalmas hely. Kellékesként gyakran volt az, hogy a kirakott díszletek között leheveredtem próba vagy előadás alatt, és vártam, hogy én következzek. Elképesztő hangulata volt. Vagy amikor először hall az ember zenekart megszólalni a színházban. Vannak ilyen érdekes emlékeim. Szagok, színek, hangok. Kíváncsi leszek, hogy az új épület milyen lesz.

    Sarok Ildikó

    Műsor
    Hírek - kategóriák
    Facebook
    Instagram
    Hírlevél