Könnyen kezelhető, akadálymentesített, képernyőolvasók számára optimalizált verzió eléréséhez kattintson ide!

Színház, előttünk

Színház, előttünk
2017. jan. 03

    Az új év kezdete fogadalmakkal, újdonságvárással telik évszázados hagyományok szerint. Nekünk is van bőven várnivalónk, ám mégis az egyik legnagyobb esemény, a költözés és az új hely belakása már tavaly év végén megtörtént – reméljük mára már Önök is az Agórába jönnek, ha színházba mennek.

    Épp ezért az évad felénél járva most megmutatjuk, hogy mi vár még Önökre, ha színházba szeretnének jönni Kaposváron.


    Hamarosan bemutatjuk a stúdióban Marie Jones ír szerző színész-bravúr darabját: A kövek a zsebbent, az egyszerre mókás és keserédes történet két színész számára teremt fergeteges játéklehetőséget, hiszen egy kisvárosi forgatás történetét meséli el két statiszta szemszögéből úgy, hogy villanásnyi idő alatt fordulnak át egyik szerepből a másikba. A karmester Zakariás Zalán lesz, a két „bohóc” pedig Fándly Csaba és Mohácsi Norbert. Azt hiszem a S.Ö.R. méltó ajánlólevél, hogy nagyjából felkészülve ülhessenek be a nézőtérre.

    A következő nagyszínpadi előadásunk Ray Cooney neves színpadi szerző Kölcsönlakás című bohózata lesz Méhes László rendezésében. Cooney darabjai nem ismeretlenek a west end-i színházak számára, vígjátékai többnyire a férfi és nő közötti kapcsolatok köré szerveződnek és többnyire gubancolódnak. Ez most se lesz másként, hisz mit várhatna az ember egy olyan előadástól, melynek az a címe, hogy kölcsönlakás? Hisz mi másra szokás kölcsönkérni egy lakást, ha nem arra? És mivel bohózat, biztosak lehetnek benne, hogy lesz, sőt lesznek benne páran rossz időben rossz helyen...

    Tavasszal a színpad egy orosz szerzőé és Bérczes Lászlóé lesz: Nyikolaj Koljada A Chanel-lány című tragikomédiáját tekinthetik meg. Koljada már szerepelt egykor a Csiky repertoárján: a Murlin Murlo című előadást annak idején a stúdióban nézhették meg. Előszeretettel mutatja meg a kisember zavart bukdácsolásait az élet nevű furcsa projektben, ami hát többnyire egy Oroszország (illetve olykor Szovjetúnió) nevű helyen történik, s mint olyan, elég sűrűn a legváratlanabb válaszokat adja a szembejövő kérdésekre. Az úgynevezett orosz lélek szélsőségei között gyakori és elég központi szerepet tölt be az alkohol, a váratlanul előtörő, a világot kebelre ölelő szeretet vagy épp a látszólag semmiből feltámadó török-zúzok – na ez minden bizonnyal most se lesz másképp. Ám ami túlmutat a darab szépségein és a magunk eszközeivel hozzátesz, az az, hogy amit az író többnyire öreg nénikékre, egy dalárda nőtagjaira írt meg, azt a rendező férfiakkal játszatja el. És ezzel mintegy tovább emeli a tétet. Izgalommal várjuk az előadást.

    Az évad végére még két stúdióelőadás bemutatását tervezzük: az egyik a már felolvasó-színházi verzióban bemutatott kaposvári szerző, Kerékgyártó István Rükverc című drámája lesz Lendvai Zoltán rendezésében, ami a címéből következően fordított élet-sorrendben megy végig egy hajléktanná vált férfi sorsán a születéséig. És így tovább, de maradt még időnk és tudják, a színházban bármi megtörténhet. Jöjjenek hozzánk továbbra is.

    Műsor
    Hírek - kategóriák
    Facebook
    Instagram
    Hírlevél