Könnyen kezelhető, akadálymentesített, képernyőolvasók számára optimalizált verzió eléréséhez kattintson ide!

ÚJRA ITT A FELOLVASÓSZÍNHÁZ

ÚJRA ITT A FELOLVASÓSZÍNHÁZ
2016. szept. 05

    A SZÍNHÁZ CSODÁJA, HOGY BÁRHOL ÉS BÁRMIKOR KÉPES MEGSZÜLETNI.

    Van, hogy mindösszesen két székkel, van, hogy egész falvakat vonnak össze, hogy bemutassanak egy-egy, a közösség számára fontos kultúrtörténeti örökséget. A két véglet között persze ott munkál a hagyományos színház is, melynek kinyilatkoztatási formái között egyre nagyobb szeletet követel magának a felolvasó színház. És valljuk meg őszintén, az utóbbi évek tapasztalatai alapján, hogy egyáltalán nem jogtalanul.


    Színházunk úttörő munkát végez abban, hogy megtapadjon a színházak műfaji kultúrájában ez a különleges forma. Varázsának titka a születés-közbeniség: hiszen épp alig lépi túl a dráma megszületésének pillanatát, de még azért messze a majdani előadástól. Mi, nézők beavatódunk egy folyamatba, amely során legelőször képes kiderülni egy dráma "színházszerűsége" - vagyis, hogy el tud-e jutni egy írott szöveg oda, ahová eredetileg készült, a színpadra.

    Idén szeptember 10-én tartjuk a harmadik felolvasószínházi maratonunkat. Három darab, két helyszín, három rendező. Mindhárom dráma kortárs szöveg, környezetünkre, mindennapjainkra reflektál, más-más, de mégis a színház közös nyelvén.
    Az esemény 15.00 órakor kezdődik Németh Ákos Prostitúció című darabjával Fándly Csaba rendezésében a Stúdióban, majd 17.00 órakor a Színpadon Benedek Albert: Rátenyér című kisvárosi meséjét tekinthetik meg Tóth Géza irányításában, végül 19.00 órakor újra a Stúdióban Háy János új, Hozott lélek című történetét állítja színpadra Kelemen József.

    Az előadásokat beszélgetések követik az alkotókkal és a szerzőkkel Bérczes László moderálásában. Az este szokásos módon koncerttel zárul.

    S hogy az előadások közti időt is színvonalasan töltsék, a Stúdió előterében Balogh Viktória "Határvonalon" című kiállítását tekinthetik meg.

    Jegyárak: egységesen 600 Ft, bérlet mindhárom előadásra: 1000 Ft.

    Műsor
    Hírek - kategóriák
    Facebook
    Instagram
    Hírlevél