Szép Domán

Szerepek

Szép Domán

A Csiky Gergely Színház társulatának tagja 2024 óta.
Eddig 7 produkcióban láthatta a közönség.

A 2026/2027-es évadról – a színházról, ami összeköt
„Azért fantasztikus a színház, mert el tudnak tűnni a generációk közötti határok. Amikor egy mese a szülőnek is új gondolatot ad, egy komoly dráma pedig egy fiatalban ébreszt kérdéseket – mert a színház közös nyelv, kortól függetlenül.”

A szerepeken túl
“Örülj ha esik az eső, mert ha nem örülsz, akkor is esik.” Japán mondás
1987 július 28-án születtem Budapesten. Édesanyám színésznő volt, Édesapám színházi ügyelő. Az első szerepemet 1992-ben kaptam a Nemzeti Színházban. Kaposváron végeztem 2018-ban színművész szakon. 2018 és 2024 között a budapesti Nemzeti Színházban dolgoztam, 2024-től pedig a kaposvári Csiky Gergely színház tagja vagyok. A színház mellett az erdőjárás, a horgászat és az állatok iránti érdeklődés gyerekkorom óta meghatározó volt. 2008-ban Csongrádon végeztem vadgazdálkodási technikusként, utána pedig 2008 és 2011 között a soproni Nyugat Magyarországi Egyetem erdőmérnöki karán tanultam, azóta a vadászat is nagy szenvedélyem.

Elismerések

Szerepek és előadások

2025/2026 évad
Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos - Első férfi/Első fiú/Egy férfi koporsóval
Rendező: Ilja Bocsarnikovsz

Joseph Stein - Jerry Bock - Sheldon Harnick: Hegedűs a háztetőn - Mótel Kamzoil, egy szegény szabóinas
Rendező: Barnák László

Magyar népmese alapján írta: Deres Péter: A széttáncolt cipellők - Marsch/Ördög
Rendező: Bezerédi Bendegúz

Georges Feydeau: Bolha a fülbe - Camille Chandebise
Rendező: Márkó Eszter

2024/2025 évad
Nemes Nagy Ágnes Bors néni könyve c. műve alapján írta: Mészáros Tibor: Bors néni kalandjai-avagy hol Bors, hol nem Bors - Lackó
Rendező: Mészáros Tibor

Pedro Calderón de la Barca: Huncut kísértet - Don Luis
Rendező: Ignacio García

Gimesi Dóri: Hessmese – Jónás, galamb
Rendező: Sipos Imre

Következő előadások

Joseph Stein - Jerry Bock - Sheldon Harnick
Hegedűs a háztetőn
Nagyszínpad, 2026-09-04 19:00
Bérletszünet
szept.
04
Joseph Stein - Jerry Bock - Sheldon Harnick
Hegedűs a háztetőn
Nagyszínpad, 2026-09-05 15:00
Bérletszünet
szept.
05
magyar népmese alapján írta: Deres Péter
A széttáncolt cipellők
Nagyszínpad, 2026-09-15 13:00
Lázár Ervin Program
szept.
15
Eisemann Mihály - Egri-Halász Imre - Békeffi István
Egy csók és más semmi
Nagyszínpad, 2026-10-02 19:00
Csiky bérlet, bemutató
okt.
02
Eisemann Mihály - Egri-Halász Imre - Békeffi István
Egy csók és más semmi
Nagyszínpad, 2026-10-03 19:00
Somlay bérlet
okt.
03
Eisemann Mihály - Egri-Halász Imre - Békeffi István
Egy csók és más semmi
Nagyszínpad, 2026-10-06 19:00
Németh István bérlet
okt.
06
Eisemann Mihály - Egri-Halász Imre - Békeffi István
Egy csók és más semmi
Nagyszínpad, 2026-10-07 19:00
Erkel bérlet
okt.
07
Eisemann Mihály - Egri-Halász Imre - Békeffi István
Egy csók és más semmi
Nagyszínpad, 2026-10-16 19:00
Katona bérlet
okt.
16
magyar népmese alapján írta: Deres Péter
A széttáncolt cipellők
Nagyszínpad, 2026-10-20 10:00
Lázár Ervin Program
okt.
20
magyar népmese alapján írta: Deres Péter
A széttáncolt cipellők
Nagyszínpad, 2026-10-20 13:00
Lázár Ervin Program
okt.
20
Eisemann Mihály - Egri-Halász Imre - Békeffi István
Egy csók és más semmi
Nagyszínpad, 2026-10-21 19:00
Madách bérlet
okt.
21
Eisemann Mihály - Egri-Halász Imre - Békeffi István
Egy csók és más semmi
Nagyszínpad, 2026-10-24 19:00
Déryné bérlet
okt.
24
Eisemann Mihály - Egri-Halász Imre - Békeffi István
Egy csók és más semmi
Nagyszínpad, 2026-10-25 15:00
Berzsenyi bérlet
okt.
25
Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth
Valahol Európában
Nagyszínpad, 2027-03-12 19:00
Csiky bérlet, bemutató
márc.
12
sunmoonphone-handsetmap-markermagnifiercrossarrow-leftarrow-rightcross-circle linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram